Belföld

2009.11.18. 05:40

Öt eltűnt gyereket keresnek

Gombát szedni indult öt fiú Tornanádaskán, de azóta sem kerültek elő - a fiúk közül kettő közepesen, három pedig enyhén fogyatékos. Nagy erőkkel keresik őket.

MTI

Megerősített erőkkel, az edelényi rendőrkapitányság állományával folytatják a keresést öt gyerek után, akik kedden délután nem tértek vissza a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaskán lévő speciális iskolába és diákotthonba  - tájékoztatta  Gaskó Bertalan alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője reggel fél hatkor az MTI-t. Elmondása szerint a rossz látási viszonyok  miatt éjszaka rövidebb időre fel kellett függeszteni  a kutatást a 14-17 éves fiúk után, akik gombát szedni mentek az erdőbe. Az edelényi rendőrkapitányság állományával megerősítve folytatják a keresést, amit eddig huszonnyolcan - tűzoltók, rendőrök, erdészek és a terepet ismerői - végeztek.  
Az öt fiú közül kettő közepesen, három pedig enyhén fogyatékos.  Meg nem erősített információk szerint az egyik gyereket hozzátartozójának sikerült mobiltelefonon elérni - ismertette a szóvivő.
A látási viszonyok rosszak, csúszós, nedves az út, nehéz a terep. Tornanádaskát hegygerinc veszi körül, ami átnyúlik Szlovákiába.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!