Belföld

2009.12.02. 18:47

Kolompár óva int az erőszaktól

FMH - Óva inti a cigányságot az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke attól, hogy önvédelmi mozgalmakat alakítsanak, vagy a közösséget ért provokációkra erőszakkal válaszoljanak, ugyanis, mint fogalmazott, ez nem az ország érdekeit szolgálja.

MTI

Erről Kolompár Orbán szerdán beszélt az MTI-nek annak kapcsán, hogy a sajtóban olyan információk jelentek meg, miszerint Roma Testvériség néven a bíróság által jogerősen feloszlatott magyar gárdához hasonló szervezetet hoznának létre többek között a kiskunlacházi romák részvételével.
Az OCÖ elnöke azt mondta: a nap folyamán képviselőtársaitól, kisebbségi önkormányzati vezetőktől kapott tájékoztatás szerint kijelenthető: nem hoztak létre önvédelmi mozgalmat romák. 
Kolompár Orbán az MTI-nek úgy fogalmazott: óva int mindenkit, hogy erőszakra erőszakkal válaszoljon, önvédelmi mozgalmakat szervezzen, "mert a társadalom már láthatja, hová vezet a félkatonai szervezetek által mutatott útirány".
Azt mondta: nem szabad a cigányságnak felülnie a Jobbik cigányellenes provokációinak, mint ahogy az történt a múlt hónapban Sajóbábonyban.
Az OCÖ elnöke köszönetét fejezete ki a rendőrségnek, amiért megtiltotta a kisunlacházi gárdafelvonulást, a kormánynak pedig azért, mert jogszabályt alkotott az egyenruha viselése ellen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!