Belföld

2010.01.19. 14:50

Frekvenciapályázat: elutasították a Sláger keresetét

FMH - A keddi, elsőfokú ítélet szerint az ORTT alaki érvénytelenség miatt be sem fogadhatta volna a Sláger helyére pályázó FM1 konzorcium pályázatát, ám ennek ellenére a Fővárosi Bíróság nem adott helyt az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kérelemnek.

MTI

Január 5-én hasonló, nem jogerős döntést hozott az FB a Danubius Rádió kontra ORTT, Advenio perben. A bíróság ugyanakkor mindkét perben elutasította a felpereseknek az eredeti - a pályáztatás előtti - állapot helyreállítására vonatkozó kérelmét.
A felperes Sláger Rádiónak az elsőrendű alperes részére 2 millió 540 ezer, a másodrendű alperes részére 2 millió 875 ezer, a beavatkozó Advenio Zrt. részére pedig 2 millió 750 ezer forint perköltséget kell megfizetnie.
A vitatott pályáztatás során az addig a Sláger által használt frekvenciát a Neo FM koncepciójával pályázó FM1 Konzorcium, míg a Danubius hullámsávjának használati jogát az Advenio Zrt által működtetett Class FM nyerte el a következő 7 évre.
Az FB kedden megállapította: jogellenes volt, hogy az ORTT nem zárta ki alaki érvénytelenség miatt az FM1-t, hanem pályázatát érdemben elbírálta, és vele szerződést kötött.
A bíróság hivatkozott a médiatörvény kötelező rendelkezéseire többek között az összeférhetetlenség körében, és kiemelte, hogy az FM1 pályázata nem felelt meg a szabályoknak, ezért azt vissza kellett volna utasítania az ORTT-nek.
A bíróság ugyanakkor az FM1 üzleti tervének megalapozatlanságára vonatkozó felperesi kérelmet elutasította, és rámutatott, hogy nem bírálhatja felül a pályázathoz benyújthatott üzleti terveket. Továbbá elutasította a bíróság a pályázati eredmények alapján kötött szerződések semmisségének kimondására vonatkozó kereseti kérelmet is. Így a felperes Sláger Rádiónak összesen mintegy nyolcmillió forint perköltséget kell megfizetnie az az ORTT és az FM1 Konzorcium alperesek, illetve az Advenio Zrt. részére, ha jogerőre emelkedik a döntés.
A keddi tárgyaláson a felperes Sláger Rádió jogi képviselője, Kónya Imre ügyvéd, egykori MDF-es politikus a pályáztatás jogsértő jellegét többek között azzal támasztotta alá, hogy az ORTT nem zárta ki az alperes FM1 Konzorciumot az üzleti terv megalapozatlansága miatt. Továbbá a felperes szerint a pályáztatás tisztaságát súlyosan sértette, hogy az ORTT beengedett tulajdonosi korlátozás alá eső pályázókat, akiknek befolyásoló részesedése volt más műsorszolgáltatóknál, holott ezt a pályázat általános feltételei kizárják. 
A Sláger Rádió ügyvédje szerint az ORTT-nek az FM1 pályázatát ki kellett volna zárnia, s mivel ezt nem tette meg, jogsértően járt el.
A felperes képviselője kifejtette azt is, hogy a jelen ügyben eljáró polgári bíróság nem kötelezheti ugyan az ORTT-t a szerződéssel kapcsolatban, de ha megállapítja és kimondja, hogy jogsértően járt el a médiatestület, akkor ezt követően már egy másik, közigazgatási perben kötelezhető az ORTT a jogsértően megkötött szerződés felmondására.
Az ORTT MTI-hez eljuttatott közleménye arra hívja fel a figyelmet, hogy a bíróság a Sláger elsődleges kereseti kérelmének egy részében adott helyt azzal, hogy  megállapította: az ORTT jogellenesen járt el akkor, amikor befogadta az FM1 pályázatát, majd ennek nyomán az ajánlatot érdemben vizsgálta és az FM1-t nyertessé nyilvánította.
Az első fokú ítélet az ORTT és az FM1 Zrt. között létrejött szerződésre vonatkozóan nem tartalmaz rendelkezést, az ORTT a Neo FM-et működtető FM1 Zrt.-vel kötött műsorszolgáltatási szerződése érvényes - közölte az ORTT, melynek közleménye tartalmazza azt is, hogy az ítélet írásba foglalása és kézhezvétele után fellebbezést nyújt be.
Az FM1 MTI-hez eljuttatott közleményében azt emeli ki, hogy a bíróság elutasította az FM1 Zrt. ORTT-vel kötött műsorszolgáltatási szerződése érvénytelenségének megállapítását.
Az ítélettel kapcsolatban Rosner Gábor, az FM1 Zrt. tulajdonosa, a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett econet.hu Nyrt. alelnöke kiemelte: a bíróság elutasította a Sláger Rádió keresetének java részét, így a többi között a pályázat alapján kötött műsorszolgáltatási szerződés érvénytelenségének, valamint az eredeti állapot helyreállításának kimondását, és a keresetnek egyetlen pontban adott helyt, amikor megállapította: az ORTT-nek az országos rádiós műsorszolgáltatási jogosultságokra kiírt pályázati felhívása jogellenesen engedte meg olyan pályázók indulását, akiknek - mint az FM1-nek is - befolyásoló részesedése volt más műsorszolgáltatóban.
A pályázati kiírás szerint ugyanakkor a pályázó a pályázatban 10 ponttal értékelhető műsorszolgáltatási tapasztalatát kizárólag azzal igazolhatta, ha más műsorszolgáltatóban befolyásoló részesedéssel rendelkezett - tartalmazza az FM1 közleménye.
Az FM1 Zrt. tulajdonosa arra is felhívta a figyelmet, hogy a szóban kihirdetett, nem jogerős ítéletnek az FM1 Zrt. által működtetett NeoFM rádióra nincs közvetlen hatása. A bíróság ítéletében ugyanis kimondta, hogy nem kötelezheti az ORTT-t az FM1 Zrt. műsorszolgáltatási szerződésének felmondására. 
Az FM1 tulajdonosa azt is közölte: a pályázati szabályokra vonatkozó jogértelmezés tekintetében vitatják a bíróság álláspontját, mert az alapján kizárólag a Sláger és a Danubius tulajdonosa pályázhatott volna saját a frekvenciájára. Az FM1 Zrt. a pályázat folyamán és a műsorszolgáltatási szerződés megkötése során is mindig és mindenben a jogszabályi előírásoknak és a pályázati kritériumoknak megfelelően járt el, ezért az ítélet felperesi keresetnek helyt adó része ellen fellebbezéssel fognak élni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!