Belföld

2010.02.09. 14:47

Balsai: a BKV-botrány az MSZP és az SZDSZ ügye

FMH - Balsai István fideszes képviselő Mesterházy Ernő és a Miniszterelnöki Hivatal kapcsolatát firtatta sajtótájékoztatóján, és kiemelte: a BKV-ügy nem fővárosi, hanem MSZP-s és SZDSZ-es ügy.

MTI

A Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: a nagy fővárosi cégek, köztük a BKV is, MSZP-s és SZDSZ-es kifizetőhelyként működtek, és talicskával tolták ki belőlük a közpénzt.
Mint mondta, az sem lehet már kérdés, hogy az MSZP és az SZDSZ pártvezetésének tudtával és utasítására zajlott mindez a közlekedési vállalatnál.
Kiemelte: hétfőn Demszky Gábor nyilatkozatából kiderült az, hogy a főpolgármester és a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) közösen bízta meg Mesterházy Ernő fővárosi főtanácsadót. Idézte a főpolgármester szavait, aki szerinte azt mondta: "2006 szeptemberében intézményesítettük a kormánykoordinációs pozíciót, Szilvásyval együtt Mesterházy Ernőt kértük fel, aki a városházától és a kancelláriától is megbízást kapott erre a feladatra".
Egy olyan szerződés jött létre ezzel, melynek három szereplője volt: Mesterházy Ernő, Demszky Gábor, valamint a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, vagyis a kormány - hangsúlyozta a fideszes politikus.
Feltette a kérdést: miért titkolózik a MeH, és miért nem árulják el, milyen megbízásokat teljesített Mesterházy Ernő és mennyiért?
A kormányszóvivő iroda az MTI megkeresésére hétfőn azt közölte: Mesterházy Ernő nem állt jogviszonyban a Miniszterelnöki Hivatallal, onnan juttatást nem kapott.
A tájékoztatás szerint Budapest és a MeH között 2006. szeptember 1-jén jött létre együttműködési megállapodás, amelynek részeként, a főváros javaslatára, a "MeH és a fővárosi önkormányzat közötti kapcsolattartás és információcsere feltételeinek javítására kapott felkérést Mesterházy Ernő".
Mesterházy Ernő azonban sem Budapest és a MeH közötti együttműködési megállapodás részeként, sem más formában nem állt semmilyen jogviszonyban a Miniszterelnöki Hivatallal - szögezte le a kormányszóvivő iroda, hozzátéve: Mesterházy Ernő ennek megfelelően semmilyen juttatásban, kifizetésben nem részesült a MeH-től.    
A Fidesz részéről Koszorús László már múlt csütörtökön írásbeli kérdéssel fordult Molnár Csaba kancelláriaminiszterhez azt tudakolva, Mesterházy Ernő milyen feladatokat látott el a MeH-ben, kivel tartott ott kapcsolatot, és mennyi fizetést kapott mindezért. Az ellenzéki politikus akkor a Magyar Rádióban elhangzott információkra hivatkozva utalt arra, hogy Mesterházy Ernő a MeH-ben is tevékenykedett tanácsadóként, még Szilvásy György volt kancelláriaminiszter felkérésére.
Mesterházy Ernőt pénteken helyezték előzetes letartóztatásba. A fővárosi főtanácsadót azzal gyanúsítják: rábírta a BKV vezetőit arra, hogy vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve indokolatlan és szükségtelen szolgáltatások igénybevételére szerződéseket kössenek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!