Belföld

2010.03.01. 11:56

A hatósági döntések - ellentétesek a józan ésszel?

Amit ma sok esetben tesznek a hatóságok, az teljesen ellentétes a józan ésszel - mondta Szepessy Zsolt, Monok polgármestere, az Összefogás Párt elnöke.

MTI

Mindezt annak kapcsán állapította meg, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette Monok képviselő-testületének azon rendeletét, amely megvonta volna a gyermekvédelmi támogatást attól a szülőtől, aki nem rendszeresen járatja gyermekét iskolába vagy óvodába.Szepessy Zsolt az MTI-nek hétfőn úgy fogalmazott: fel kell hívni a törvényi szabályozások közötti anomáliákra a figyelmet. Ebben az esetben ugyanis az Alkotmánybíróság azt mondta, joga van a szülőnek úgy nevelni gyermekét, ahogy akarja. Több esetben pedig - az önkormányzat feljelentése alapján - elmarasztalták a szülőt (felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság őket), mert nem járatta gyerekét iskolába.
Ha az önkormányzat nem alkalmazhat semmiféle szankciót, akkor hogyan kérheti számon ugyanezt az állam? - tette fel a kérdést a monoki polgármester.
Annak a véleményének is hangot adott, hogy nemcsak a válság, hanem az aluliskolázottság, az oktatás hiánya is növeli a munkanélküliséget. Jó lenne már megláttatni a törvényt alkotókkal, hogy "gyakorlatilag azok a törvények, amelyek ezt szabályozzák, rosszak" - fűzte hozzá.
Szepessy Zsolt kitért arra: ezen indokok alapján az Összefogás Párt népszavazást kezdeményez. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy ne kapjanak segélyt azok a szülők, akik nem járatják iskolába gyermeküket. Az összeget a helyi gyermek- és családvédelmi központokhoz utaltatná a polgármester, így közvetlenül a gyermekre lehetne fordítani a pénzt.
Szepessy Zsolt közölte: Monokon akinél "visszatartották a pénzt, azt okkal és joggal" tették. Az önkormányzatnak addig nem áll szándékban semmit sem fizetni, amíg jogerős bírósági határozat erre nem kötelezi.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei monoki képviselő-testület 2008 tavaszán döntött úgy, munkához köti a szociális segélyek folyósítását, illetve arról is határozott, hogy a szülők csak akkor kapják meg az adható segélyeket, ha járatják óvodába, iskolába gyermekeiket.
A szociális kártyáról tavaly októberben döntöttek. A döntés szerint a szociális segély 60 százalékát kártyára utalja az önkormányzat, 40 százalékát pedig készpénzben kapják meg az érintettek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!