Belföld

2010.03.23. 15:31

Hat országos listát jelentettek be a határidőig

FMH - A már nyilvántartásba vett MSZP és Fidesz-KDNP-lista mellett négy másik párt (a Jobbik, az LMP, az MDF és a Civil Mozgalom) jelentette be országos lista állítását a kedden 16 órában megszabott határidőig.

MTI

Azok a pártok indíthatnak országos listát, amelyek legalább hét területi választókerületben listát tudtak indítani. Közös területi listák alapján közös országos lista indítható. Az országos listán háromszor annyi jelölt indítható, mint amennyi a megszerezhető mandátumok száma (azaz 3x58=174 fő). A parlamentbe országos listáról is be lehet jutni, de arra közvetlenül nem szavaznak a választópolgárok. Az országos listáról töredékszavazatok alapján kaphatnak mandátumot a pártok, s a töredékszavazatok két helyről származhatnak: egyrészt az egyéni választókerületekben, másrészt a területi listán nem hasznosult szavazatokból. Összeállítás az 1990 és 2006 közötti választásokra országos listát állító pártokról:
1990-ben 12 párt állított országos listát, ebből 6 jutott a Parlamentbe: Fiatal Demokraták Szövetsége, Független Kisgazdapárt, Kereszténydemokrata Néppárt, Magyar Demokrata Fórum, Magyar Szocialista Párt, Szabad Demokraták Szövetsége, valamint  Agrárszövetség, Hazafias Választási Koalíció, Magyar Néppárt, Magyar Szocialista Munkáspárt, Magyarországi Szociáldemokrata Párt, Vállalkozók Pártja.
1994-ben 15 párt állított országos listát, ebből 6 jutott a Parlamentbe: Fiatal Demokraták Szövetsége, Független Kisgazdapárt, Kereszténydemokrata Néppárt, Magyar Demokrata Fórum, Magyar Szocialista Párt, Szabad Demokraták Szövetsége, valamint Agrárszövetség, Egyesült Kisgazdapárt, Köztársaság Párt, Liberális Polgári Szövetség - Vállalkozók Pártja, Magyar Igazság és Élet Pártja, Magyarországi Szociáldemokrata Párt, Magyarországi Zöld Párt, Munkáspárt, Nemzeti Demokrata Szövetség
1998-ban 12 párt állított országos listát, ebből 6 jutott a Parlamentbe: Fiatal Demokraták Szövetsége, Független Kisgazdapárt, Magyar Demokrata Fórum, Magyar Igazság és Élet Pártja, Magyar Szocialista Párt, Szabad Demokraták Szövetsége, valamint Együtt Magyarországért Unió, Kereszténydemokrata Néppárt, Magyar Demokrata Néppárt, Munkáspárt, Nemzetiségi Fórum, Új Szövetség. 
2002-ben 8 párt, illetve pártszövetség állított országos listát, ebből 4 jutott a Parlamentbe: Fiatal Demokraták Szövetsége-Magyar Demokrata Fórum, Magyar Szocialista Párt, Szabad Demokraták Szövetsége, valamint Független Kisgazdapárt, Magyar Igazság és Élet Pártja, Munkáspárt, Új Baloldal.  
2006-ban 10 párt, illetve pártszövetség állított országos listát, s közülük a Parlamentbe jutott a Fiatal Demokraták Szövetsége-Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége. További listaállítók voltak: Centrum Párt, Kereszténydemokrata Párt-Keresztényszociális Centrum Összefogás, Magyar Kommunista Munkáspárt, Magyar Igazság és Élet Pártja-Jobbik a Harmadik Út, Magyar Vidék és Polgári Párt, MCF-Roma Összefogás Párt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!