Belföld

2010.04.26. 06:39

Az Új Szó Orbán és a teljhatalom viszonyáról

FMH - A szlovákiai magyar nyelvű napilap, az Új Szó Magyarország a Fideszé lett! című cikkel méltatja a magyarországi választás eredményét.

MTI

"Nem hozott semmilyen meglepetést a választások második fordulója Magyarországon, mivel az erőviszonyok egyértelműen kialakultak már két héttel ezelőtt. Amikor is az emberek tulajdonképpen visszaállították az "egypártrendszert". Már az első fordulóban eldőlt, hogy a Fidesz teljhatalmat kapott tőlük" - írja hétfői számában a lap, amely szerint a Fidesznek a választásokon gyakorlatilag nem volt ellenfele.
"A kocka tehát el van vetve, a Fidesz legalább négy évre szinte közfelkiáltással szinte teljhatalmú kormányzásra ítéltetett. Teljesen mindegy, hogy a majdnem össznépi hurrát az általános kétségbeesés, avagy a vakhitből táplálkozó düh, esetleg az ugyancsak vakító szeretet generálta. Ezért nincsen sok értelme azon filózni, mi lesz/lehet abból, ha egyetlen párt kap meg bizományba egy országot" - írja Barak László, a szerző.
Barak szerint "úgyis kiderül, mint a terhesség, hogy úgy bánik-e majd vele, akár az állatkínzásra hajlamos hülyegyerek egy ajándékba kapott palotapincsivel, vagy megbecsüli, és olyan féltve őrzött kincsként kezeli, ahogy a normális helyeken családi ereklyékkel szokás bánni". 
"Elvileg mindkét lehetőség adott. Aminek az utóbbi magatartásra kell sarkallnia Orbánékat az nem más, mint az MSZP tündöklésének és bukásának története" - zárja kommentárját az Új Szó.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!