Belföld

2010.07.22. 19:11

Kövér László a házelnök

FMH - Házelnökké választotta a parlament csütörtökön Kövér Lászlót, a Fidesz országos választmányának elnökét.

MTI

A politikus a titkos szavazáson 304 igen és 50 nem szavazatot kapott.
Kövér Lászlót augusztus 6-i hatállyal választotta házelnökké a parlament.
Az új házelnöknek gratulált Sólyom László államfő, Paczolay Péter az Alkotmánybíróság elnöke, Baka András a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Orbán Viktor kormányfő és a  frakciók képviselői.
A szocialista frakció előre jelezte, hogy nemmel szavaz Kövér László házelnökké választására. Az Országgyűlés elnökének megválasztásakor a titkos szavazásokon korábban is előfordult néhány "nem" szavazat, de a szokásjog alapján az ellenzéki pártok is támogatták a házelnök-jelölteket. Most először fordult elő, hogy egy képviselőcsoport testületileg elutasította az Országgyűlés elnökének megválasztást.
Az Országgyűlésnek azért kellett új házelnököt választania, mert a jelenlegi elnököt, Schmitt Pált június 29-én köztársasági elnökké választotta a parlament.
A Fidesz elnöksége július 8-9-i alcsútdobozi ülésén tárgyalt a házelnökválasztás kérdéséről. Másnap, július 10-én Kövér László újságírói kérdésre közölte: vállalja a tisztséget.
Orbán Viktor szóvivője, Szijjártó Péter végül július 16-án jelentette be hivatalosan, hogy a pártelnök-miniszterelnök Kövér Lászlót javasolja házelnökjelöltnek a Fidesz-KDNP-frakció számára.
A képviselőcsoport hétfői ülésén egyhangúlag támogatta a Fidesz választmányi elnökének házelnökké választását.
Kövér László 1990 óta tagja az Országgyűlésnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!