Belföld

2010.08.26. 12:27

Edelény, Szikszó, Miskolc: tart a helyreállítás

Nincs semmifajta elmaradás, nem késlekednek az önkormányzatok az árvíz utáni helyreállítással - jelentette ki a Borsod megyei Edelény és Szikszó polgármestere, valamint a miskolci önkormányzat szóvivője az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csütörtöki közleményére reagálva.

MTI

Molnár Oszkár, Edelény független polgármestere azt mondta: Edelény azonnal, a kormányrendelet megjelenését követően, az elsők között megalkotta a szükséges helyi rendeletet. Ezután viszont a katasztrófavédelmi főigazgató különböző állásfoglalásokat adott ki a témához kapcsolódóan, ami bonyolulttá és átláthatatlanná tette az egész rendszert.
Hozzátette: másfél hónapot vett igénybe, hogy ezeket az állásfoglalásokat pontosítsák, a közigazgatási hivatal, illetve egyéb szakhatóságok által épp azért, hogy minden megfeleljen a törvényi előírásnak.
Felhívta a figyelmet arra, hogy Edelényben elsők között készültek el az építési tervek, amelyek most már építési engedéllyel rendelkeznek.
Füzesséry József szikszói polgármester úgy fogalmazott: a jövő héten kötik meg a károsultakkal a megállapodást, akkor tartanak önkormányzati ülést. A településen ez négy családot érint. Arra ösztönzik a helybéli károsultakat, hogy inkább másik ingatlant vásároljanak, mint építkezzenek, mert ezáltal sokkal hamarabb kerülhet fedél a fejük fölé. Azonban senkire nem erőltetik ezt sem, csak ez gyorsabb megoldás lehet - magyarázta.
Ugyanakkor a felkínált házak értékbecslését is elvégzik, hogy egyetlen károsulttat se tévesszenek meg, vagy csapjanak be. Az egész eljárási rendszer azonban nagyon bürokratikus és bonyolult, egyszerűsíteni kellene - fűzte hozzá Füzesséry József.
Véleménye szerint "a katasztrófavédelmi főigazgatóság inkább a kártalanítással törődne, minthogy bűnbakot keres", mert Szikszón semmivel nincsenek elmaradva - hangoztatta.
 Veres László, a miskolci önkormányzat szóvivője közölte: miután a borsodi megyeszékhelyen egyetlen egy ingatlan vált lakhatatlanná és ezt az egyet érinti a rendelet, ezért az önkormányzat már előzetes megállapodást kötött az ingatlantulajdonossal, hogy segítse a minél gyorsabb helyreállítást. Szeptember 9-én pedig megalkotja az erről szóló rendeletet, így semmifajta késlekedés nincs ezzel kapcsolatban Miskolcon - jegyezte meg.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtöki közlése szerint a napokban újabb felülvizsgálatot végeznek az árvízzel sújtott településeken, statikai vizsgálatok keretében ellenőrzik, hogy az eltelt időszakban tovább károsodtak-e egyes ingatlanok.
A közleményben kitértek arra, hogy a kormányzat a szükséges intézkedéseket meghozta, biztosította az önkormányzatok részére a feladatellátáshoz szükséges feltételrendszert, néhány helyen mégis elmaradást tapasztalnak, így Szikszó és Edelény esetében még egyetlen megállapodást sem kötött az önkormányzat a károsultakkal. Miskolc, az ország második legnagyobb városa pedig csak szeptember 9-re tervezi elfogadni helyi rendeletét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!