Belföld

2010.09.29. 16:00

Diák szúrt meg diákot egy kollégiumban

FMH - A sonline.hu szerdán adta hírül, hogy egy tizenéves fiú késszúrással vetett véget a közte és társa között kialakult vitának. A sértett a kezén sebesült meg.

MTI

A két diák múlt csütörtökön egy apróság miatt szóváltásba keveredett egymással, majd összeverekedtek, végül egyikük egy zsebkéssel megszúrta a társa kezét - erősítette meg a hírt - a kollégium helyének megnevezése nélkül - a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek. 
Bíró Gábor a történtekkel kapcsolatosan elmondta: a fiú beismerte tettét. Ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indítottak eljárást.
A megyei napilap internetes oldalán megjelent írás szerint a 15 éves fiú tenyerén ejtett sebet a kórházban varrták össze. 
A fonyódi kollégisták a sonline.hu értesülése szerint egy internetkábel elhelyezése miatt kaptak hajba. A rendőrség csak később, lakossági bejelentés alapján értesült a történtekről, a kollégium vezetése ugyanis nem szólt a rendőröknek.
A lap információja szerint a szurkálással gyanúsított - rangos tanulmányi versenyeken is bizonyított - diákot azóta kivették a kollégiumból. Horváth István, a fonyódi Balaton Kollégium igazgatója pedig közölte: az ügy lezárásáig nem kíván nyilatkozni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!