Belföld

2010.12.06. 08:50

Berceli szánkóbaleset: a gyerekek állapota életveszélyes

FMH - Továbbra is életveszélyes állapotban vannak azok a kisgyerekek, akiket elütött egy autó, amikor szánkóval a jármű elé csúsztak szombaton Bercelen. A hétéves kisfiú és a nyolcéves kislány koponyasérülést szenvedett, a rohamkocsi mindkét gyereket fővárosi kórházba vitte a Nógrád megyei faluból.

MTI

A kisfiú az agyhalál állapotában van - közölte a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója hétfőn az MTI-vel. 
Harmat György elmondta: a gyerek súlyos idegrendszeri károsodást szenvedett, műtéten esett át, és egy átmeneti javulás után az állapotában nincs változás.
Súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett a kislány is, koponyacsontja több helyen eltört, őt a Szent János Kórházba szállították. Balázs Magdolna, az intézmény PR- és Marketing Csoportjának munkatársa az MTI-vel azt közölte: a kislányt egyelőre kezelik, állapota függvényében döntenek a később esetleg szükséges beavatkozásról.
A két gyerek szánkóval csúszott egy autó elé szombaton, a jármű több méteren át tolta őket maga előtt. A baleset után a helyszínen összegyűlt mintegy 50 fős tömeg körében lincshangulat alakult ki, egy arra haladó, a balesetben nem érintett autóst megütöttek, az autóját pedig megrongálták. A rendőrség állandó jelenlétet biztosított a faluban.
Időközben egy 52 éves berceli férfit elfogtak, de a csoportos garázdasággal gyanúsított emberek közül többen még mindig ismeretlen helyen tartózkodnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!