Belföld

2010.12.01. 16:51

Előzetesben marad a csalással vádolt Hunvald és Gál

FMH - Az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatáig előzetes letartóztatásban marad Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester és Gál György, az önkormányzat gazdasági bizottságának volt SZDSZ-es elnöke.

MTI

A Fővárosi Bíróság (FB) szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta G. György elsőrendű és H. György másodrendű vádlott előzetes letartóztatásának fenntartását az ügydöntő határozat kihirdetéséig.
Az FB az iratok tartalma alapján megállapította, hogy a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartásának általános és különös oka jelenleg is fennáll. 
Az ügyészség mindkét vádlottat nagy számú, köztük kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény elkövetésével vádolja, amelyek közül többet - a vád szerint - bűnszervezetben követtek el. A bűncselekmények kiemelkedő tárgyi súlya és a kiszabható halmazati büntetés nagysága miatt - "a rendezett családi háttér ellenére is" - alappal kell tartani attól, hogy a vádlottak kivonnák magukat a büntetőeljárás hatálya alól, megszöknének, elrejtőznének. 
A bíróság az ügyben korábban eljárt bírói tanácsokkal egyezően úgy ítélte meg, hogy a vád tárgyát képező egyes bűncselekmények már önmagukban alapot adnak annak a következtetésnek a levonására, hogy e két vádlott esetében továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. 
Gál Györgyöt 2008. november 27-én történt előzetes letartóztatásba helyezését követően, Hunvald Györgyöt - az erzsébetvárosi ingatlanügyekben indult nyomozás kapcsán - tavaly február 10-én vették őrizetbe. Hunvald György, Gál György és 23 társuk ellen november elején emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt. A főügyészség akkor nyújtotta be a Fővárosi Bíróságnak a 121 oldalas vádiratot és a nyomozás során keletkezett mintegy 46 ezer oldalnyi nyomozati iratot.
Az eljárás adatai szerint Gál György a VII. kerületi önkormányzatnak összesen 603 millió forint kárt okozott, és 1,7 milliárd forint kár okozását kísérelte meg. A vád szerint az ügyletsorozatban szereplő 17 ingatlanból 16 után Gál György 2003-ban és 2004-ben összesen 366 millió forint vesztegetési pénzt kért és kapott.
Hunvald György a hűtlen kezelés és az okirat-hamisítás lényegét elismerte, ugyanakkor tagadta a hivatali vesztegetés és az összes többi, terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!