Belföld

2010.12.30. 13:44

Lendvai Ildikó: súlyosan sérültek az emberi jogok 2010 második felében

Az idei év második felében súlyosan sérültek az emberi jogok Magyarországon; az új Alkotmány pedig tartósan és alig visszafordíthatóan szűkítené tovább ezeket a jogokat - közölte Lendvai Ildikó, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának MSZP-s tagja csütörtökön az MTI-vel.

MTI

Lendvai Ildikó példákat hozva az idei "emberi jogi deficitre" azt közölte: emberek ezreit lehet indok nélkül elbocsátani, ami ellentmond az EU alapjogi chartájának. Megszűnt a személyes jogbiztonság azzal, hogy visszamenőleges hatályú törvényeket alkottak, durva támadás érte a tulajdonhoz való alapvető állampolgári jogot a magánnyugdíjpénztár-tagok megrablásával. Sérültek a gyermekek jogai és az ezeket rögzítő ENSZ-egyezmény, mert már nemcsak súlyos bűncselekményért, hanem egyszerű szabálysértésért börtönbe lehet csukni 14-15 éveseket is.  
A korábbinál jóval többször lehet titkosszolgálati eszközöket bevetni az állampolgárokkal szemben, sértették a megkülönböztetés tilalmát, amikor olyan családtámogatást vezettek be, amelyben több állami támogatás jár a jobb módú család gyerekének. Ha az állampolgárt sérelem éri, egyre kevesebb helyre fordulhat igazáért. Béna kacsát csináltak az Alkotmánybíróságból, és elbátortalanították a sajtót. Csorbították az ügyészség függetlenségét - sorolta.
"Az emberi jogok fekete hónapjait fekete évek követik, ha elfogadják az új, egypárti Alkotmányt" - mondta a szocialista politikus.
Mint hozzátette, a december 20-án benyújtott szabályozási elvek egyetlen olyan pontot sem tartalmaznak, amely bővítené az emberi jogokat, de számos olyat, amely a jelenlegi Alkotmányhoz képest megnyirbálná azokat. Kimarad az új elvekből az állam és egyház szétválasztásának követelménye, pedig e nélkül nincs vallásszabadság. Az új sztrájktörvény világossá tette, hogy nem csak véletlen feledékenységből maradt ki az alkotmánykoncepcióból a "sztrájkjog" eddig alkotmányba foglalt megnevezése. 
Kiemelt védelem a jövőben nem általában a családnak, hanem a házasságon alapuló családnak járna, vagyis másodrangúvá minősítenék az egyszülős családokat és a többszázezer élettársi közösségben élőt. Ráadásul a jelenlegi abortusztörvény vagy akár az esemény utáni tabletták használata is alkotmányellenes lehet a jövőben.
Lendvai Ildikó szerint ha ezeket a szabályozási elveket, majd az "egypárti Alkotmányt" a parlamenti többség elfogadja, már nem csak az intézményrendszer károsul, de kárt szenvednek az egyes emberek alapvető jogai, beleszólhatnak személyes életébe és döntéseibe, kioktathatják, megrövidíthetik és megregulázhatják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!