Belföld

2011.01.20. 16:40

A Kolompár-per tanúja nem emlékszik a nevekre

FMH - Tanúkihallgatásokkal folytatódott a Kolompár Orbán és nyolc társa ellen indított büntetőper csütörtökön a Kecskeméti Városi Bíróságon, a tárgyaláson az Európai Szociális Alap és a hazai költségvetés által kiírt pályázat elszámolásához felhasznált számlák valóságtartalmát vizsgálta a bíróság.

MTI

A csütörtöki tárgyaláson a Mélykúti Cigány Érdekképviseleti szervezet vezetőjét hallgatta ki a bíróság. A Kolompár Orbán elsőrendű vádlott leányának élettársa által vezetett szervezet részt vett abban a konzorciumban, mely az Európai Bizottság és az akkori munkaügyi minisztérium illetékes hatósága által kiírt pályázaton 255 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert.
A támogatási szerződést 2006. február 14-én írták alá. A szerződésben a minisztérium vállalta, hogy 255 millió forint vissza nem térítendő támogatást folyósít a megyében élő roma kisebbség társadalmi integrációjához, illetve ahhoz, hogy biztosított legyen az esélyegyenlőségük a munkaerőpiacon. Ennek az összegnek a 75 százalékát az Európai Szociális Alap, 25 százalékát a hazai költségvetés biztosította.
A szerződő feleknek az aláírással egy időben kiutaltak 63,75 millió forintot. A vádirat szerint a szervezetek ezt követően úgynevezett előrehaladási jelentést nyújtottak be, és további 81,75 millió forintot vettek fel. Ezután a szervezetek további 76,5 millió forint támogatási összeg kiutalását kérték, melyet azonban az ellenőrző szervezet nem teljesített, és átfogó szabálytalansági vizsgálatot kezdeményezett.
A tanú elmondta: a pályázati pénzből a Kiskunmajsai Roma Érdekképviseleti Szervezet 2006-ban 6 millió forintot utalt tovább a mélykúti szervezetnek, az összegből béreket fizettek ki. A tanú több esetben sem emlékezett pontosan arra, hogy a feleségének a takarításért átutalt pénz mikor és hogyan érkezett meg. A tanú feleségét a kiskunmajsai Zor Kft. alkalmazta, melynek Kolompár Orbán felesége az ügyvezetője.
Elmondása szerint a személynevek megjegyzése problémát okoz neki, ezért - mint közölte - arra sem emlékezett, hogy amikor a pályázat keretében két személygépkocsival Olaszországba és Franciaországba utaztak, kik voltak a csoport tagjai.
Mátyásné Polereczki Éva bíró a tárgyalási nap elején ismertette azt, hogy a február 3-ig tartó szakaszban a nyolc vádlott közül kinek kell az adott napon megjelennie. A tanácsvezető bíró tájékoztatása szerint február 3-át követően április 4-én folytatódik tanúkihallgatásokkal a bizonyítási eljárás.

Kolompár Orbán és nyolc társa elleni per 2009 novemberében kezdődött, majd 2010 nyarán indult újra a kecskeméti bíróságon. Az eljárásban három ügyet egyesítettek. A vádlottakat jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettével, magánokirat-hamisítás vétségével, sikkasztás bűntettével, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével és a számvitel rendje megsértésének vétségével vádolja az ügyészség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!