Belföld

2011.01.15. 08:11

Hamis mosószereket találtak a pénzügyőrök

Csaknem 80 ezer liter hamis mosószert találtak Budapesten és több vidéki településen a pénzügyőrök; a bíróság négy embert előzetes letartóztatásba helyezett, mert a gyanú szerint ők szervezték és működtették az illegális üzemeket - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi szóvivője szombaton az MTI-vel.

MTI

Sárközi Alexandra közleményében azt írta: még december közepén találtak rá a vám- és pénzügyőrség (ma Nemzeti Adó- és Vámhivatal) nyomozói arra az összesen 78 ezer 695 liter hamis mosószerre, amely több ismert márkájú termék utánzataként került volna piacra.
Az illegális üzemekben tartózkodók semmilyen igazolást, magyarázatot nem tudtak adni a lefoglalt alapanyagok, késztermékek származásáról. Az ellenőrzés azonban kiderítette, hogy nem a hamisítványokon feltüntetett gyártóktól származnak a termékek, és összetételük sem olyan, mint az eredeti márkás mosószereké.
A nyomozók négy - az illegálisan működő üzemek szervezésével, vezetésével gyanúsítható - embert vettek őrizetbe, akiknek az előzetes letartóztatását a Budakörnyéki Bíróság elrendelte.
Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértésének és áru hamis megjelölésének gyanúja miatt folytat eljárást a hatóság - tette hozzá a szóvivő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!