Belföld

2011.01.14. 10:07

HVI-per: új eljárást rendeltek el (frissítve)

FMH - Erkölcsi okra hivatkozva zárt ajtók mögött tárgyalta a Fővárosi Bíróság (FB) az úgynevezett HIV-pert, amelyben egy férfit azzal vádolnak, hogy HIV-vírussal megfertőzte volt feleségét és volt barátnőjét. A végzés szerint az ügyet harmadszor tárgyalják majd első fokon.

MTI

A pénteki tárgyaláson a vádlott nem jelent meg, ügyvédje útján azt közölte, hogy a sajtó fokozott érdeklődése miatt maradt távol. Mivel másodfokon tárgyalják az ügyét, a jelenléte nem kötelező.
A perben a férfit súlyos egészségromlással járó testi sértéssel vádolta meg az ügyészség. Az eljárásban 2008 januárjában már született egy - ugyancsak bizonyítottság hiányára hivatkozó - felmentő ítélet, ám az FB még abban az évben hatályon kívül helyezte a döntést, és új eljárás lefolytatását írta elő.
A korábbi elsőfokú ítéletet követően a vádlott akkori ügyvédje azt mondta: védence 2000-ben tudta meg, hogy HIV-vírussal fertőzött, majd felesége is tudomást szerzett erről, de csak 2006-ban tett feljelentést. A büntetőügy ez alapján indult el. A sértettek álláspontja szerint ugyanakkor a kapcsolatok elején a férfi nem közölte velük, hogy fertőzött, és védekezés hiányában fertőzte meg őket a vírus.
A megismételt eljárásban, tavaly júniusban a Budai Központi Kerületi Bíróság bizonyítottság hiányában felmentette a férfit. A pert mindvégig zárt ajtók mögött tárgyalta a bíróság.
Az ügyben várhatóan még péntek délelőtt jogerős ítélet születik.

A bíróság új eljárást rendelt el

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!