Belföld

2011.01.17. 12:58

Iszapömlés - A Jobbik kezdeményezi a határozatban való megemlékezést

FMH - A Jobbik azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés határozatban emlékezzen meg a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa áldozatairól és a mentés során megsérült hivatásos és önkéntes életmentőkről - mondta el hétfői sajtótájékoztatóján Kepli Lajos, a katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottság elnöke.

MTI

A Jobbik emellett felháborítónak tartja, hogy több mint 100 nappal a katasztrófa megtörténte után nincs senki sem előzetes letartóztatásban a felelősök közül.
Az ajkai katasztrófát vizsgáló bizottság munkájával kapcsolatban Kepli Lajos elmondta: megkapták a vagyonkezelőtől a Mal Zrt. privatizációjával kapcsolatos anyagokat és még várják a Mal technológiájával kapcsolatos dokumentumokat a cégtől. Ezt követően februárban kezdődhetnek a meghallgatások és terveznek egy kolontári kihelyezett ülést is.
Kepli Lajos felháborítónak nevezte, hogy a Mal Zrt. jogi képviselője a kártérítési perek során természeti katasztrófára hivatkozik, holott a Jobbik szerint a cég felelőssége megkerülhetetlen.
A bizottsági elnök hangsúlyozta: a cég környezetvédelmi engedélye 45 százalékos nedvességtartalmú - vagyis viszonylag száraz, így nehezebben mozgó - és legfeljebb 11,5-es pH értékű iszap tárolását engedélyezte a Mal Zrt.-nek, ezzel szemben a katasztrófa után a már vízzel keveredett iszapnak is 12-13-as pH értéke volt. Ha csak 45 százalékos nedvességtartalma lett volna, akkor "nem jutott volna el Kolontárig sem, nemhogy Somlóvásárhelyig" - jegyezte meg.
A Jobbik szerint ki kell mondani, hogy a Kolontárnál nem lúgos vörösiszap, hanem "némi vörösiszapot magával ragadó tömény lúg" ömlött ki a gátszakadás után, aminek semmilyen körülmények között nem szabadott volna a tározóban lenni.
Az ellenzéki párt szerint az is kérdés, hogy hogyan minősíthették az ajkai vörösiszapot nem veszélyes hulladéknak, miközben hatósági dokumentumok szerint ugyanez a vörösiszap az almásfüzitői tározóban veszélyes hulladéknak számít. Ráadásul Almásfüzitőn éppen ezért évi 130 ezer tonnányi veszélyes hulladékot lehet legálisan elhelyezni, amit a Jobbik felháborítónak tart és követeli ennek az engedélynek a felülvizsgálatát - tette hozzá Kepli Lajos.
Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: pártja számára hosszú távon csak a hasonló tározók teljes felszámolása elfogadható, rövid távon pedig a "gátak kiporozásának megakadályozása", amely ugyanis növelheti a rákos megbetegedések gyakoriságát.

Cikkek az iszapömlésről itt!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!