Belföld

2011.01.25. 14:42

Pert indítanak az állam ellen a kisebbségi választásról kizárt MCF-es jelöltek

Pertársaság alakításával pert indítanak a magyar állam ellen és 280 millió forint kártérítést kérnek azok a kisebbségi képviselők, akik a Legfelsőbb Bíróság (LB) jogerős döntése értelmében nem vehettek részt a január 9-i országos kisebbségi választásokon.

MTI

Ezt Kolompár Orbán, a Magyarországi Cigányok Országos Fórumának (MCF) elnöke közölte keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Az MCF 27 jelöltjét még december 14-én, röviddel a határidő előtt leadott lista alapján azért nem vette nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság (OVB), mert a jelöltek nem nyilatkoztak arról, hogy a jelölést mely választókerületben (területiben, vagy országosban) fogadják el. Többen arról sem nyilatkoztak, hogy választójoggal rendelkeznek-e.
Az MCF ezek után a Legfelsőbb Bíróságon támadta meg az OVB határozatát, kérve az OVB-határozat megváltoztatását és a jelöltek nyilvántartásba vételét, de az LB szerint az OVB helyes döntést hozott, ezért a panaszt elutasította.
Kolompár Orbán kedden, az OVB épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a választásról - szerinte jogtalanul, egy politikai döntés alapján - kizárt jelöltjeiket erkölcsi és anyagi kár érte, ezért pertársaságot alakítanak, és pert indítanak a magyar állam ellen. A kártérítés összegéből egy budapesti gyermekkórházat támogatnának, illetve egy roma politikusképző akadémia alapítását kezdeményeznék.
A roma vezető, aki január 20-ig, nyolc éven át vezette a legfőbb roma érdekképviseleti szervezetet, az Országos Cigány Önkormányzatot (OCÖ), azt mondta: egy képviselő négyéves megbízatása alatt 9,8 millió forint juttatást kapna, s ez 27 képviselőjüknél már mintegy 280 millió forintot jelentene.
Nemcsak a kizárt képviselőket, hanem az MCF-szervezetet is erkölcsi kár érte, mert csak 26 fős listával indulhattak az 53 közgyűlési helyért, míg rivális szervezetük, a Lungo Drom mind az 53 jelöltjét nyilvántartásba vették, annak ellenére, hogy - szerinte - sokkal súlyosabb hibákat vétve adták le jelöltlistájukat.
 Utóbbira utalva egy kisebbségi ombudsmani állásfoglalást is említett, amely felhívta a figyelmet, "hogy míg a Lungo Drom képviselőállítása esetében az OVB több esetben is engedélyezte az utólagos adatjavítást is, addig az ellenérdekelt lista jelöltjei tekintetében ezt minden esetben megtagadta", és ez a döntés Kolompár Orbán szerint befolyásolta a választások kimenetelét.
Az OCÖ 53 tagú testületében a január 9-i elektori voksolás eredményeként a Farkas Flórián - fideszes országgyűlési képviselő, romaügyi miniszteri biztos - vezette Lungo Drom kapott többséget, 37 képviselőt delegálhatott a testületbe, míg a rivális szervezet, a Kolompár Orbán vezette MCF 16 mandátumot szerzett.
A múlt csütörtöki alakuló ülésen - amelytől az ellene folyó büntetőper miatt csak Kolompár Orbán maradt távol - ellenszavazat és tartózkodás nélkül Farkas Flóriánt választották elnökké.
Kolompár szerint az MCF-es képviselők azért szavazták meg elnöknek Farkas Flóriánt, mert "várják a csodát, amit a Fidesz ígért romaügyben", és nem akarnak gátat emelni a romák élethelyzetét javító programok beindítása elé. "Nem akarunk harcolni sem a Fidesszel, sem a kétharmaddal, sem Farkas Flóriánnal, a cigányságért akarunk dolgozni" - mondta a roma vezető, hozzátéve, a nap folyamán megalakították OCÖ-s frakciójukat, amelynek vezetőjeként számon kérő, de konstruktív szerepet kíván társaival betölteni a roma testületben.
 Kolompár Orbán sérelmezte, hogy az OCÖ alakuló ülésén a Lungo Drom képviselői az új hivatalvezetővel "ellepték" a Dohány utcai székházat, minden ajtót kinyitottak, a zárakat lecserélték, így az átadás-átvétel nem szabályszerűen kezdődött el. Kijelentette: megfelelő anyagi kondíciókkal, mintegy 180 millió forintos készpénzállománnyal adja át hivatalát Farkas Flóriánnak, és a procedúra péntek délutánig lezárulhat.
Újságírói kérdésre az OCÖ volt elnöke kijelentette: "nincsenek csontvázak a szekrényében", mert az utóbbi években minden hatóság (rendőrség, vám- és pénzügyőrség, Állami Számvevőszék) folyamatos ellenőrzés alatt tartotta és vizsgálta az általa irányított önkormányzatot.
Kolompár Orbán és társai ellen még 2009-ben, a Kecskeméti Városi Bíróságon indított eljárásban három ügyet egyesítettek. A vádlottakat jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, magánokirat-hamisítással, sikkasztással, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével, és a számvitel rendje megsértésével vádolja az ügyészség.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!