Belföld

2011.02.24. 16:52

EU-elnökség - A lehetséges észak-afrikai menekülthullámról tárgyaltak

FMH - Szögesen eltérő vélemények hangzottak el az egyes EU-országok belügyminiszterei részéről csütörtöki brüsszeli tanácskozásukon arról, hogy mekkora menekülthullámra kell felkészülnie Európának - elsősorban Olaszországnak - az észak-afrikai fejlemények nyomán.

MTI

Az elnöklő Pintér Sándor, a magyar belügyi tárca irányítója a megbeszélés előtt az MTI-nek elmondta: az elmúlt hetekben eddig mintegy 5 ezer menekült érkezett Olaszországba, és ez szerinte nem akkora nagyságrend, hogy megfelelő uniós szolidaritás mellett Olaszország ne tudna megbirkózni a helyzettel. Emlékeztetett arra, hogy Görögországban százezer menekült tartózkodik.
Roberto Maroni olasz belügyminiszter szolidaritást és támogatást kért a többi uniós tagállamtól a szerinte várható nagyobb menekültáradat miatt. 
Az aggodalmak abból táplálkoznak, hogy egyes becslések szerint akár egymillió körül lehet azoknak a száma, akik a Szahel-övezet országaiból érkezve Líbiában gyülemlettek fel, és ha a líbiai polgárháborús helyzet nyomán a Kadhafi-rezsim már nem tartaná vissza ezeket a - részben menekülttáborokba zsúfolt - embereket, akkor jelentős népvándorlás indulhat meg Európa felé. Ignazio La Russa olasz védelmi miniszter egy tévéinterjúban "biblikus méretű migráció" veszélyéről beszélt. 
Maria Fekter osztrák belügyminiszter azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi, ötezres létszám össze sem vethető azzal a menekülthullámmal, amellyel a balkáni háborúk jártak. Akkor Ausztriába 160 ezer menekült érkezett, és közülük 110 ezer ott is maradt. 
Thomas de Maiziere német belügyminiszter szerint Olaszországot a menekülthullám "valóban igénybe veszi, de nem túlzott mértékben". Úgy vélte, ez a későbbiekben sem várható. 
Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök a Die Welt című német napilap csütörtöki számában megjelent interjújában azt a szemrehányást tette az EU-nak, hogy mindeddig alábecsülte az észak-afrikai országok gondjait, azt hitte, hogy ott viszonylagos stabilitás uralkodik, és ez szerinte "öncsalás" volt.

Cikkek az EU-elnökségről itt!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!