Belföld

2011.02.24. 10:01

Semjén: Ronald Reagan a szabadság szimbóluma

A szabadság szimbólumának nevezte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke Ronald Reagant az egykori amerikai elnök centenáriuma alkalmából csütörtökön a fővárosban rendezett konferencián.

MTI

Semjén Zsolt kiemelte: Ronald Reagan a szabadság szimbóluma, megvalósítója, aki összefogja a közép-európai népeket, emléke egyfajta egységet teremt körükben.
Mint mondta, a belpolitikában is, a mérsékelt baloldaltól a mérsékelt jobboldalig "minden épeszű ember" pozitívan viszonyul Reagan elnökhöz. Legyünk kereszténydemokraták, konzervatívok, szociáldemokraták, liberálisok, mindannyiunk számára Reagan elnök emléke a szabadságot jelenti, a szovjet megszállás alóli felszabadulást - fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Ronald Reagan emberi jogok melletti kiállása egyetemes; vallotta, hogy azok nem korlátozhatók bizonyos országokra, az egész világon érvényesülniük kell - hangsúlyozta Semjén Zsolt.
Szavai szerint azt, hogy szabad országban élhetünk, három embernek köszönhetjük: II.János Pál pápának, Ronald Reagannek és Mihail Gorbacsovnak. Ugyanakkor anélkül, hogy Gorbacsov történelmi szerepét csökkenteni akarná - folytatta - ők nem feltétlenül vehetők egy körbe. Mint mondta, II. János Pál pápa és Ronald Reagan mindig az igazság és a szabadság oldalán állt; Mihail Gorbacsovnak ugyanakkor múlhatatlan érdeme, hogy felismerte, "a rossz nem tartható", és szembe mert fordulni vele, így az emberiség megmenekült egy világháborútól.
A KDNP elnöke a tanácskozás szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a belvárosban szeretnének Ronald Reagannek szobrot állítani, s a teret, amely otthont adna a műalkotásnak szintén az egykori elnökről neveznék el. A szobrot a tervek szerint a magyar uniós elnökség utolsó napján avatnák fel.
Semjén Zsolt megemlékezett Varga László egykori kereszténydemokrata politikusról is, születésének centenáriumáról, s arról, hogy személyes kapcsolatban állt Reagan elnökkel. A politikusokról bélyeg megjelentetését is tervezik - fűzte hozzá.
Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok budapesti nagykövete azt mondta: Ronald Reagan szilárdan hitt abban, hogy a magyarok soha nem mondanak le arról, hogy kivívják a szabadságot. Felidézte, hogy tanúja volt az 1956-os eseményeknek, és utána annak, hogy a magyarok hogyan próbáltak folyamatosan ellenállni az autoritárius rendszernek. Meg volt róla győződve, a magyar nép megérdemli, hogy az Egyesült Államok támogassa az ellenállásban  - hangsúlyozta.
A nagykövet úgy fogalmazott, Ronald Reagan optimista ember volt, meggyőződése volt, hogy a jövő mindenképpen jobb lesz, s jobbá tételére az egyénekben megvan a képesség.
Rámutatott: Ronald Reagan nagyon jelentős személyisége az amerikai történelemnek, s nagy alázattal látja, a magyarok milyen nagy jelentőséget tulajdonítanak az egykori amerikai elnök személyének abban, hogy segített szabadságuk kivívásában. Az Egyesült Államok és Magyarország közötti jó kapcsolat alapja, hogy közösek az értékek - emelte ki a nagykövet.
Ronald Reagan 1911. február 6-án született az Illinois állambeli Tampicóban. 1981 és 1989 között volt a Fehér Ház lakója az Egyesült Államok 40. elnökeként. Az egykori filmszínészt később két alkalommal is Kalifornia állam kormányzójává választottak. Ronald Reagan 1983-ban minősítette a Szovjetuniót a "gonosz birodalmának" az Evangélikusok Nemzeti Szövetsége előtt elmondott floridai beszédében. Ronald Reagan volt az, aki 1984-ben beindította az Egyesült Államok úgynevezett "csillagháborús" rakétavédelmi programját is, amellyel fegyverkezési versenyre kényszerítette a Szovjetuniót. A rendkívül népszerű republikánus politikus 2004-ben hunyt el, 93 éves korában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!