Belföld

2011.06.04. 15:11

Az újrakezdést, a magyarok összetartozását hangsúlyozták a szónokok

A határon belüli és határon túli magyarok összetartozását, az újrakezdést emelték ki vezető politikusok és a határon túli magyar szervezetek képviselői a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett szombati ünnepségeken országszerte, amelynek alkalmából mintegy négyszázan kapják meg magyar állampolgárságot igazoló dokumentumaikat.

MTI

 Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban azt hangsúlyozta, hogy ezen a napon "nem trianoni szétszóratásunkat gyászoljuk, hanem a túlélését, az újrakezdést és a magyarok összetartozását ünnepeljük. Eljött hát az idő, hogy ne csak arra emlékezzünk, amit elveszítettünk, hanem azt is ünnepeljük, amit újra megleltünk".  
 Nincs határon belüli és határon kívüli magyar ügy, egyetlen magyar ügy létezik, ennek jegyében kell szellemi, lelki és anyagi erőforrásainkat összpontosítani, a magyar államot újjáépíteni - hangsúlyozta a parlament elnöke az Árpád-emlékmű előtt.
Németh Zsolt külügyminisztériumi államtitkár a főváros XXII. kerületében arról beszélt, hogy mára több ezer határon túli magyar kapta meg, kapta vissza a magyar állampolgárságot, és kilencvenezren nyilvánították ki szándékukat erre.
A nagytétényi országzászlónál tartott ünnepségen a politikus az elmúlt egy év nagy teljesítményének nevezte a magyar állampolgárság magyarországi letelepedés nélküli lehetőségének biztosítását. "Új szél fúj a Kárpát-medencében, az összetartozás és a közös felemelkedés szellemének szele" - fogalmazott. Mint mondta: lényegi probléma csak egy országban van - mint később utalt rá, Szlovákiában -, de még ott is elindult a megoldást kereső párbeszéd, aminek a jelentőségét nem szabad lebecsülni.
Az ünnepségen Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azt mondta: a vajdasági magyar ember mindig az egységes nemzet részének tekintette magát, a "mi számunkra az elmúlt egy évnek a törvényhozási eredményei hihetetlen visszaigazolást, megerősítést jelentenek".
 Lázár János polgármester, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője Hódmezővásárhelyen azt hangsúlyozta, hogy azok számára, akik ma állampolgársági esküt tesznek, vége a jelzős szerkezetes magyarságnak; a mai eskü valódi választóvonal az egész magyarság életében. Ez az utolsó alkalom, amikor a ma esküt tevőket bárki megkülönböztetheti nemzettársaitól - emelte ki. Hozzátette:" a mai nemzeti összetartozás napja nem Trianon lezárása, hanem a 2004. decemberi népszavazás igazságtalanságának a kiküszöbölését jelenti. Nem kevesebb és nem több ennél". Az igazságtalanság és a jogtalanság időszaka az, amelyet a magyarság maga mögött hagyott.  
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke beszédében úgy fogalmazott, hogy ugyanaz a nemzeti szövetség újul meg most - igaz, más formában, és most nem vérrel pecsételik meg -, amelyet annak idején megkötöttek az ősök. Ezt Trianonban szétrombolták. "Krisztus teste megtöretett, leszaggatták tagjait, de most eljött az ideje a húsvéti alkotmány szellemében a feltámadásnak, az egyesülésnek" - jelentette ki.
Semjén Zsolt a fővárosban, amikor az ünnepi program nyitányaként Felvidékre tartó diákokat indítottak útnak a budai Várból, a nemzeti összetartozásról hozott törvényt méltatta. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes azt mondta: ez a jogszabály nyitotta meg a nemzeti önbecsülésnek és a történelemmel való szembenézésnek az útját, ami a magyarság jövőjét jelenti; szembenézett a trianoni katasztrófa okaival, a külső és belső magyarellenességgel. A nemzeti összetartozásról szóló törvénnyel megtették a legfontosabb lépést, amelyet Trianon katasztrófájának orvoslására meg lehetett tenni, és kiterjesztették a magyar állampolgárságot a világon bárhol élő magyarra.
Arról is beszámolt, hogy az idén mintegy tizenegyezer diák utazhat külhoni magyarlakta területekre tanulmányi kirándulásra a Határtalanul! program keretében.
Az Országgyűlés tavaly május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a nemzeti összetartozás napja.

Felvonták a nemzeti lobogót a Kossuth téren

Katonai tiszteletadás mellett, a közjogi méltóságok jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját a nemzeti összetartozás napja alkalmából Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren szombat reggel.

A zászlófelvonáson részt vett Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök.
Az ünnepi eseményen a közjogi méltóságokon kívül jelen voltak a kormány tagjai, több parlamenti párt képviselője és a diplomáciai testület tagjai. Mások mellett Boross Péter volt miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester is megjelent az ünnepségen, ahol külön köszöntötték a határon túli magyar szervezetek képviselőit.

A ceremónia hagyományosan a Budapest Helyőrség koreográfiája szerint zajlott, a zászló felvonására Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke adott engedélyt. Az eseményen közreműködött a Magyar Honvédség Támogató Dandárának Központi Zenekara, valamint a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegysége. Az ünnepségen katonai kísérettel felvonultak a történelmi zászlók.
 A nemzeti összetartozás napja alkalmából a fővárosban parlamenti nyílt nap, Ópusztaszeren, Sárospatakon és az ország még sok településén ünnepi műsor és megemlékezés várja az érdeklődőket. Ez alkalomból mintegy négyszázan kapják meg a magyar állampolgárságot igazoló dokumentumaikat országszerte, és több határon túli magyar szervezet képviselője is felszólal az ünnepségeken.
Az Országgyűlés tavaly május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a nemzeti összetartozás napja.
A nemzeti lobogót 19 órakor vonják le katonai tiszteletadással.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!