Belföld

2011.06.27. 10:54

Iszapömlés - Bakondi: sikeres volt a Mal állami felügyelete

Sikeresnek értékelte a katasztrófavédelmi kormánybiztos a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. állami felügyeletét, amely június 30-án véget ér; Bakondi György ezt a vörösiszap-katasztrófával összefüggő munkájáról beszámoló budapesti sajtótájékoztatón mondta hétfőn.

MTI

Értékelése szerint Kolontár térségében a jövőben már nem kell jelentős ökológiai kockázattal számolni, a Mal Zrt. sikeres technológiaváltást hajtott végre, meg tudta őrizni piaci pozícióit. Ez alapján a cég állami felügyeletet - amelyről tavaly októberben, a katasztrófa után döntött a parlament - sikeresnek vélte, amely elérte céljait. Hozzátette, ezt megoldást több külföldi kormány is nagy érdeklődéssel tanulmányozta. A Mal felügyelete június 30-án véget ér, és visszakerül a magántulajdonosokhoz - közölte. Ezzel a nappal lejár a veszélyhelyzet és a kormánybiztos ezzel kapcsolatos munkája is. Arra a kérdésre, hogy Bakonyi Zoltán marad-e a Mal Zrt. vezérigazgatója, Bakondi György azt válaszolta, ezt majd a tulajdonosok eldöntik, de feltételezi, hogy igen.
Az elvégzett feladatok közül kiemelte a védőgátépítést, a termelés helyreállítását, a likviditás biztosítását, a száraztechnológiára történő átállást. Megjegyezte, hogy mivel a beszállítókkal együtt mintegy hatezer ember dolgozik a gyárnál, a munkahelyek megőrzése különösen fontos volt, csakúgy, mint az exportpiacok megőrzése.
Tájékoztatása szerint belterületekről 27 ezer 536 tehergépkocsinyi anyagot szállítottak vissza a tározókba, a külterületekről pedig 52 ezer 545 tehergépkocsinyit.
A kártalanításról szólva a katasztrófavédelmi kormánybiztos kifejtette: Devecserben 87, Kolontáron 21, Somlóvásárhelyen egy új ház épült fel. Emellett kötöttek 125 lakásvásárlási szerződést az ott élőkkel csaknem 1,4 milliárd forint értékben. 66-an készpénzes kártalanításban részesültek összesen 757 millió forint értékben. A kártalanítást az állami költségvetés finanszírozta; összesen körülbelül 30 milliárd forintról van szó.
A sajtótájékoztatón Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője felidézte, hogy a kormánybiztosnak négy feladatot szabtak kinevezésekor: az ajkai üzem termelésének megindítására vonatkozó előkészületek elvégzését, a kártalanítás megkezdését, a további károk megelőzését és a felelősség tisztázását.
A kármentő alappal kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy oda csaknem 1,9 milliárd forint folyt be, amelyből eddig körülbelül 300 milliót használt fel az alap bizottsága. A pénz felhasználásáról helyben döntenek.
Emlékeztetett továbbá, hogy büntetőeljárás is folyamatban van a vörösiszap-katasztrófa ügyében.
A Mal Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. Egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki, az áradás három települést - Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely - öntött el. A szerencsétlenség következtében tízen meghaltak, több mint százhúszan megsérültek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!