Belföld

2011.06.30. 14:09

Lejár az állami felügyelet a Mal-nál, megszűnik a veszélyhelyzet

Július 1-jével véget ér a csaknem kilenc hónapja tartó állami felügyelet a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. gyárában; a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófát követően bevezetett egyedülálló jogintézmény tevékenységéről és az elvégzett feladatokról több száz oldalas zárójelentés készült - mondta Kossa György, az állami felügyelet vezetője csütörtökön az MTI-nek.

MTI

Az állami felügyelettel együtt pénteken a Veszprém megyére kihirdetett veszélyhelyzet is megszűnik.
A honvédelmi törvény módosítását, az úgynevezett "lex Mal-t" - amely lehetővé tette a Mal állami felügyelet alá vonását - tavaly október 11-én fogadta el nagy többséggel a parlament.
Kossa György alezredes közölte: az ellenőrzés alá vont céget sikeresen kivezették a katasztrófát követő krízishelyzetből, a felügyelet munkatársai ellenőrizték és nyomon követték a timföldgyár működését pénzügyi, technológiai, bányászati, beszerzési, jogi, környezetvédelmi, munkavédelmi, kárenyhítési és biztonsági területeken. Hozzátette: a katasztrófavédelmi kormánybiztos irányítása alatt újraindulhatott a termelés, és a hetvenéves vörösiszap-kezelési technológia helyett alig négy hónapon belül új, száraz technológiát vezettek be. A kárelhárítás mellett részt vettek a különböző hatósági - vízügyi, bányakapitánysági, egységes környezethasználati - engedélyek kidolgozásában.
A felügyelet vezetője a jövőbeni feladatokról szólva elmondta, hogy az átszakadt X-es tározó bezárása jelenleg ötven százalékos készültségben van, a 12 méter mély és 105 méter hosszú vízzáró résfala elkészült, a kazetta végleges bezárása két év múlva fejeződik be. 
Kiemelte, hogy eddig a Malnak csaknem kétmilliárd forintos költséget jelentett a különböző védművek és völgyzáró gátak megépítése, a tározótérben lévő csurgalékvizek kezelésére kiépített automata semlegesítő rendszer üzembe helyezése, a technológiaváltásra 500 millió forintot költött a cég. Ki kell építeni még egy XII-es záportározót, amelynek a kivitelezése június 20-án elkezdődött - mondta Kossa György, hozzátéve, hogy a gyár teljes területén lévő tizenegy vörösiszap-tározó csapadékvíz-elvezető rendszerének felújítása várhatóan két évig tart. 
Szólt arról is, hogy a napokban tartottak egy veszélyhelyzet-kezelési gyakorlatot, amelyet a kidolgozott új tervnek megfelelően a timföldgyár sikeresen végrehajtott. Kialakítottak egy diszpécserközpontot is, amely a gyártás irányítása mellett a biztonságirányítással és a környezet - levegőszennyezettség, vizek, időjárás - monitorozásával foglalkozik, illetve a határértékektől való eltérés esetén riasztást ad ki az illetékes hatóságok és a diszpécser számára. 
A felügyelet által iktatott mintegy 28 folyóméternyi iratanyagot tételesen átadják az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak - tette hozzá Kossa György.
A "lex Mal" értelmében a gazdasági társaságok honvédelmi érdekből állami irányítás alá vonhatóak; az ajkai timföldgyár felügyeletét mintegy tízoldalas működési rend szerint végezték. Ez tartalmazta a többi között, hogy a kormánybiztos hagyta jóvá és ellenjegyezte a cég vagyoni kötelezettségvállalásait.
A Mal Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. Egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki, az áradás három települést - Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely - öntött el. A szerencsétlenség következtében tízen meghaltak, több mint százhúszan megsérültek.

Cikkek az iszapömlésről itt!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!