Belföld

2011.10.12. 10:57

Népszámlálás: csütörtökig kérhet internetes kódot

Csütörtökön 16 óráig kérhetnek internetes belépési kódot a [email protected] címre küldött e-mailben azok, akik a lakcímükre, tehát ott, ahol élnek, még nem kaptak online kitöltéshez szükséges azonosítókat - mondta el Virágh Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője szerdán.

MTI

A kérelmezőknek meg kell küldeniük a pontos lakcímüket (társasházak esetében emelet és ajtószámmal is), és a kódot elküldik az e-mailjükre. Ezenkívül fogadnak kódkéréseket az eddigiekhez hasonlóan az ingyenes zöldszámokon, a 06-80-200-014-en és 06-80-200-224-en is - ismertette a szóvivő.
   
Virágh Eszter elmondta: a borítékokban lévő lakáskérdőíveken szerepel az internetes kód, ám a borítékokat nem mindenhova tudták eljuttatni, mert a számlálóbiztosoknak olyan új építésű házakba vagy új néven szereplő címekre kellett volna kivinniük, amelyek még nem szerepelnek a címjegyzékükben.
   
Tapasztalataik szerint az is gondot jelentett számos helyen, hogy a főbérlők elvitték a borítékokat, mondván, hogy az az ő lakásuk, ám albérlőik így nem jutottak kérdőívekhez, amit sokan jeleztek a KSH-nak. Több helyen előfordult, hogy a társasházak közös képviselői az általuk üresnek vélt lakások borítékjait összegyűjtötték, és az is megesett, hogy a dömpingszerűen a postaládákba érkező reklámanyagok között elvesztek a borítékok.
   
A KSH népszámlálási szóvivője kiemelte: a számlálóbiztosok többségükben remek munkát végeznek, de előfordul, hogy nem mindenhol juttatták el az adatszolgáltatói borítékot a címzettekhez. Ennek már meg kellett volna történnie, mert alapvetően így van esélyük az állampolgároknak, hogy vasárnap éjfélig az interneten, a www.enepszamlalas.hu oldalon teljesítsék kötelezettségüket. Október 16-án csak az önkitöltés időszaka zárul le, a számlálóbiztosok segítségével papír kérdőíven még október 31-ig lehet válaszolni a kérdésekre - tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!