Belföld

2011.12.29. 11:24

Budai a jövő elején tesz feljelentést Malév-ügyben

Az elszámoltatási kormánybiztos a jövő év elején tesz büntetőfeljelentés a MALÉV privatizációs és visszavásárlási ügyében - ezt maga Budai Gyula erősítette meg sajtótájékoztatón Nyíregyházán csütörtökön.

MTI

Az ügyben két volt pénzügyminiszter, Veres János, a Gyurcsány-kormány, míg Oszkó Péter, a Bajnai-kabinet tárcavezetője az érintett az államot ért kár gyanúja miatt - mondta a biztos.  Hozzátette: a Honvédelmi Minisztérium feltételezhetően szabálytalan luxuslakás-eladásai is várhatóan két volt minisztert érintenek majd.  A képviselői mentelmi joga alól már felfüggesztett Juhász Ferenc mellett "gyanúba keveredhet" Szekeres Imre is a meginduló ügyészségi eljárás során - hangzott el.     Az elszámoltatási kormánybiztos magyarázatként hozzáfűzte, hogy a honvédelmi tárcánál - a vizsgálata szerint - 2002 és 2010 között összesen 44 luxuslakást értékesítettek a minisztérium felső vezetése tagjainak. Összesen 1 milliárd 115 millió forint értékű lakást adtak el számukra 315 millió forintért. "Az államot így 800 millió forintos kár érte" - mondta Budai Gyula.     A lakásértékesítés - folytatta - nem csak Juhász Ferenc, hanem Szekeres Imre miniszteri feladat-ellátása során is folytatódott, így felvetődik az ő felelőssége is.     Megjegyezte, hogy Juhász Ferencet egy lakás értékesítésének szabálytalansági gyanúja miatt kérte ki a Legfőbb Ügyészség az Országgyűléstől, így - hangsúlyozta - ha az eljárás megindul, a további, az államnak szintén anyagi hátrányt okozó 43 lakáseladásnál is lehet felelős.     Budai Gyula a sajtótájékoztatón kitért arra: szerinte alaptalan az a feltételezés, hogy politikai leszámolás lenne a különböző ügyek vizsgálata.     "Elszámoltatásról van szó, s a politikai felelősségen túl, jogilag is felelniük kell azoknak, akik anyagi kárt okoztak" - hangoztatta.     Közölte: jelenleg 35 kiemelt ügyben folyik vizsgálat. A korábban befejezettek eredményeként pedig Juhász Ferenc mellett a sukorói telekcserénél Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Posta Palota eladásánál Szabó Pál volt közlekedési miniszter,  az úgynevezett "kémügyben" pedig Szilvási György volt titokminisztert az érintett. Továbbá 13 volt államtitkár ellen is folyik eljárás a korábbi kormányok tagjai közül - összegzett az elszámoltatási kormánybiztos nyíregyházi sajtótájékoztatóján.

A sukorói kaszinóügyről ide kattintva olvashatja cikkeinket!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!