Belföld

2012.02.11. 16:17

Eltemették az etióp merénylet egyik magyar áldozatát

Örök nyugalomba helyezték szombaton Vasváron Fábián Tamás geográfusnak, a magyar turistákat ért etiópiai merénylet egyik áldozatának a hamvait a családi sírboltban.

MTI

A szegedi kutatókból álló turistacsoportot január 17-én érte támadás Etiópia Afar térségében, az Erta Ale vulkán közelében. A merényletben Fábián Tamás mellett életét vesztette Szabad Gábor 39 éves kutatóorvos, valamint két német és egy osztrák állampolgár.

Az 53 éves korában terrortámadásban meghalt geográfust több mint kétszázan kísérték utolsó útjára, családtagjai, barátai, kollégái, tisztelői búcsúztak tőle.

A vasvári római katolikus plébániatemplomban gyászmisét mondtak Fábián Tamás lelki üdvéért, majd a helyi temető ravatalozója előtt életét és tudományos  munkásságát szegedi tanártársai méltatták.

Mezősi Gábor professzor, a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének tanszékvezetője úgy fogalmazott: a szülők jó gyermeket, a kollégák lelkiismeretes munkatársat, a diákok kiváló tanárt, sokan pedig jó barátjukat veszítették el.

Felidézte közös kutatóútjaikat, a diákoknak is élményszámba menő közös terepgyakorlataikat, azt a több évtizedes szorgalmas és kitartó kutatómunkát, amelynek Fábián Tamás részese, egyik irányítója volt.

Rakonczai János docens búcsúbeszédében felidézte több olyan közös útjuk emlékét, amely sokszor a veszélyektől és viszontagságoktól sem volt mentes. Bolíviai útjukat, amikor mindkettőjüknek ellopták értékeiket, vagy amikor a Ticitaca-tó melletti vulkánon sátrukban befagyott a víz.

Mint mondta, Fábián Tamás minden körülmények között a lehető legkörültekintőbben járt el, szervezte és vezette az expedíciókat. Jártak  Guatemalában, ahol miután megtudták, hogy fegyveresektől kell tartani, inkább lemondtak az Atitlán vulkán megmászásáról, Izlandon pedig Tamás úgy szervezte a Fjöllum folyó négy vízesésének  meglátogatását, hogy délelőtt a keleti parton, délután pedig a nyugati parton utazzak, mert így lehetett a legjobban fotózni - mutatott rá egy példával barátja Fábián Tamás alaposságára.

Rakonczai János elmondta: méltó emléket kívánnak állítani elhunyt kollégájuknak, egy fotóalbum összeállítását tervezik az általa készített csodálatos képanyagból, egyedülálló ásványgyűjteményének pedig olyan állandó kiállítóhelyet keresnek, amely megőrzi emlékét.

A gyászszertartás előtt a vasvári temető ravatalozójában Fábián Tamás fényképe mellett egy különleges üveg kristályformában helyezték el hamvait, olyan volt, mintha egy ametiszt ásványt formázna. Barátai ezzel is méltó módon kívántak búcsúzni az ásványok szerelmesétől.

A szertartásra már zárt urnában helyezték el a hamvakat, amit a szakadó hó ellenére is sokan álltak körül, kísértek el egészen a családi nyughelyig, ahol végül egyházi szertartás keretében helyezték el a kegyelet virágait és az emlékezés koszorúit.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!