Belföld

2012.02.03. 12:43

Másodfokon folytatódott Geréb-per

A Fővárosi Ítélőtáblán pénteken megkezdődött Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász és társai perének másodfokú tárgyalása; Geréb Ágnest első fokon két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték, továbbá öt évre eltiltották a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői tevékenység gyakorlásától.

MTI

Az ügyészség a tárgyaláson Geréb Ágnest illetően, a letöltendő fogházbüntetés végrehajtása mellett, a foglalkozástól való eltiltás meghosszabbítását kérte. Ezen felül minden vádlott vonatkozásában indítványozta a bűnösség megállapítását, a másodrendű vádlottnál felfüggesztett szabadságvesztést, a többi vádlottnál szankció alkalmazását kérte.

 

 

A védelem részéről felmentést célzó fellebbezést nyújtottak be. Geréb Ágnes védője a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés elkövetéséről szóló mindkét eset vonatkozásában bizonyítottság hiányában, megalapozatlanság miatt kért felmentést. Fazekas Tamás a másod-, harmad- és negyedrendű vádlott védője az elsőfokú ítélet felmentő rendelkezéseinek helybenhagyását kérte, míg a másodrendű vádlottra vonatkozóan az ítélet megváltoztatását, felmentését kérte.

A pénteki tárgyaláson a védelem elfogultnak nevezte az első fokon lezajlott bírósági eljárást. Véleményük szerint előnyt élveztek a hatóság által felkért szakértők, akik az otthonszülésről nem rendelkeznek sem elegendő ismerettel, sem tapasztalattal. A védelem által benyújtott külföldi szakértői véleményeket pedig - amelyek a konkrét ügyekről is állást foglaltak - érdemi értékelés nélkül kizárták, nem voltak egyenértékűek a vád és a védelem által berendelt bizonyítékok - mondta Pelle Andrea, aki Geréb Ágnes és az ötödrendű vádlott ügyvédje.

Geréb Ágnes és társainak tárgyalása négy esetről szól. A másodfokú tárgyalás ezek ismertetésével, majd az azokban hozott elsőfokú bírósági ítélet felsorolásával kezdődött a Fővárosi Ítélőtáblán. Ezek közül Geréb Ágnest egyrendbeli, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége, valamint egyrendbeli, maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében találták bűnösnek.

Az egyik esetben, egy 2007-ben történt szülés során a bíróság azt állapította meg, hogy Geréb Ágnes által szabálytalanul kivitelezett műfogás okozhatta a magzat halálát. A másik eset 2003-ban történt, egy ikerszülés levezetése során a második gyermek születésénél problémák adódtak. A bíróság szerint a szülés levezetésekor alkalmazottak következtében - mint a vénás oxitocin beadása - a gyermek súlyos agykárosodással jött világra. A gyermek féléves korában kórházban halt meg.

A másik két esetben a szülő nők kerültek életveszélyes állapotba. Ezen esetekben viszont a veszélyeztetés tényét nem tudták bizonyítani.

Pelle Andrea korábban és a tárgyalás napján is újabb bizonyítási indítványt terjesztett be, az egyes ügyek vonatkozásában pedig további külföldi szakértők meghallgatását indítványozta. A védelem által benyújtott bizonyítási indítványt a bíróság - rövid tanácskozást követően - elutasította.

Ezt követően perbeszédekkel folytatódott a tárgyalás. Az ügyész az első eset kapcsán, amikor - mint mondta - Geréb Ágnes inkább eltörte a gyermek kulcscsontját, minthogy gátmetszést alkalmazzon, úgy fogalmazott: még a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés ténye is felmerül.

Sehrné dr. Bagi Edit kiemelte: az eljárás nem a tervezett otthonszülésről szól, hanem arról, hogy a vádlottak a konkrét esetekben követtek-e el szabálytalanságot. Mint mondta: Geréb és segítői sorozatosan vállalták olyan szülések levezetését, amelyek valamilyen szempontból kockázatosak. Az ügyész hangsúlyozta: ismert, hogy a kórházakban történt szülések során is történtek már szabálytalanságok, de azok más-más intézményekhez és orvosokhoz kötődnek. Geréb Ágnes nevéhez viszont több "sajnálatos eset" is köthető - tette hozzá.

Az ikerszülés esete kapcsán pedig azt emelte ki: Geréb Ágnes és társai olyan körülmények között vállalták a szülés levezetését, amelyek alkalmatlanok voltak ahhoz, hogy a felmerülő komplikációkat el tudják hárítani.

Fazekas Tamás ügyvéd egyebek között arról beszélt, hogy egy rendkívül hosszú bizonyítási eljárást követően egy 96 oldalas ítélet alapján kell állást foglalnia a másodfokon eljáró bíróságnak.

A perbeszédeket követően a bíró a tárgyalás következő időpontját február 10-re tűzte ki. Ekkor a vádlottak szólhatnak az utolsó szó jogán, majd határozathozatal következik.

Geréb Ágnes és négy társa ügyében a Fővárosi Bíróság tavaly március végén hozta meg elsőfokú ítéletét.

Geréb Ágnest egy újabb eset kapcsán 2010. október 8-án előzetes letartóztatásba helyezték foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény gyanúja miatt. Geréb Ágnest 2010. december végén kiengedték az előzetes letartóztatásból, több mint egy éve házi őrizetben van.

Tavaly november közepén a BRFK azt közölte: az illetékes ügyészségnél vádemelési javaslatot tesznek Geréb Ágnes szülész-nőgyógyásszal szemben.

Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője az MTI-nek akkor elmondta: G. Ágnest kétrendbeli, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével, egyrendbeli, szintén foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségével, kuruzslás vétségével és - felbujtóként - közokirat-hamisítás bűntettével gyanúsítják.

Pénteken az MTI megkeresésére a Fővárosi Főügyészség szóvivője, Skoda Gabriella azt közölte: a 2009. szeptember 3-án Tárnokon, a 2010. május 10-én Budapest II. kerületében, illetve a 2010. október 5-én Budapest XII. kerületében történt otthonszülésekkel kapcsolatban Geréb Ágnes ellen a BRFK Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztályán "nyomozati szakban van folyamatban büntetőeljárás foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény miatt".

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!