Belföld

2012.02.07. 09:12

Újabb képviselők buktak le: a vidékieknek járó pénzt vették fel

Országgyűlési képviselőkről derült ki, hogy bár van budapesti lakásuk, mégis felveszik a vidékieknek járó lakhatási támogatást.

feol.hu

Szinte valamennyi frakcióban vannak olyan képviselők, akik így évente 1 millió 400 ezer forint plusz jövedelemhez jutnak. A Fidesz frakcióvezetője még ősszel javasolta, hogy egységesen 750 ezer forintot kapjanak a képviselők, de ezenkívül semmire ne legyenek jogosultak. A javaslatot végül a képviselők felháborodása miatt ősszel nem vették napirendre, várhatóan tavasszal szavaz róla az országgyűlés.

Budapest belvárosában, pár perc sétára a parlamenttől van lakása Nyikos Lászlónak. A jobbikos képviselő szerint a ház állapota miatt ő csak befektetésnek vette a lakást, miután 2001-ben leköszönt az Állami Számvevőszék alelnöki posztjáról és jelentősebb végkielégítést kapott. Azt mondja: most Szentendrei házában lakik, és azért vesz fel havonta 116 ezer forintot lakhatásra, mert ebből "újítgatja" fel fővárosi garzonját. „Én ennek a lakhatási támogatásnak a felvételét azzal indokolom, hogy ennek a segítségével folytatom majd a felújítást” – mondta az ATV Híradónak a jobbikos honatya.

Nyikos László mellett jobbikos képviselőtársa, Pörzse Sándor is felveszi a támogatást, bár van a nevén budapesti ingatlan. Pörzse a Blikknek azt mondta: lakásában édesanyja lakik, ő Tahitótfaluban él- 25 kilométerre a Parlamenttől. Vantara Gyula fideszes honatyának Újbudán van lakása, képviselőtársának pedig Zuglóban. Kulcsár József válik, ezért nem él budapesti lakásában.

Egy LMP-és képviselő, Szilágyi László vagyonnyilatkozatában is szerepel egy pesti lakás, mégis felvesz évente lakhatásra 1 millió 400 ezer forintot. A Demokratikus Koalíció politikusa, Baracskai József társtulajdonosa egy angyalföldi lakásnak, ezért nem lakik ott. Azt mondja ő legalább –ellentétben több képviselőtársával – nem íratta át egyetlen rokonának a nevére sem az ingatlant.

A Fidesz frakcióvezetője, Lázár János még tavaly ősszel jelentette be, hogy a képviselők juttatásait szabályozó jogszabály visszaélésekre ad okot. Ezért azt javasolta, hogy 2012 szeptemberétől emeljék meg a képviselők alapilletményét 750 ezer forintra viszont ezen felül semmilyen más pénzbeli pótlék, költségtérítés ne járjon. Erről várhatóan még idén tavasszal szavaz a parlament.

Forrás: ATV

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!