Belföld

2012.03.20. 14:49

86 ezer egészségügyi dolgozó örülhet

Az egészségügyi ágazatban dolgozók közül csaknem 86 ezer ember alapbérét emelik meg az idén - jelentette be Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

MTI

A miniszter kifejtette: ebben a körben érintett 16.520, járó- és fekvőbeteg-ellátásban dolgozó orvos, a betegellátásban közvetlenül közreműködő 67.978 szakdolgozó, továbbá 1380 dolgozó, akik nem orvosi vagy ápolói végzettséggel dolgoznak az egészségügyben, például vegyészek, pszichológusok, biológusok, fizikusok.

Réthelyi Miklós szerint a fizetések emelése az egészségügy sorsfordító kérdése, ugyanakkor hangsúlyozta: a dolgozók körülményeinek javítása sokrétű munka. Ennek egy másik fontos eleme a képzési és szakképzési rendszer átalakítása, amelyhez már ugyancsak hozzálátott az egészségügyi ágazat vezetése, szintén a szakmai szervezetek javaslatai alapján.

Giró-Szász András kormányszóvivő a sajtótájékoztatón kiemelte: a magyar kormány vállalta, hogy a rossz, fenntarthatatlan, államadósságot generáló rendszereket, mint a nyugdíjrendszer, az oktatás, a közösségi közlekedés és az egészségügy, átszervezi, átalakítja. Mint mondta, a kormány lepusztult, eladósodott egészségügyet, kórházakat örökölt. Mindemellett a szférában lényegében 2002 óta nem volt központi béremelés. Az emberi erőforrás krízist pedig a nehéz gazdasági körülmények ellenére is kezelniük kell. Az ehhez szükséges fizetésemelést pedig most a rendszer átalakításából származó megtakarítások teszik lehetővé - hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár elmondta: azon orvosoknak, akik - ügyeleti díjazás nélkül - jelenleg bruttó 350 ezer forint alatt keresnek, bruttó 65.823 forinttal emelik a bérét. Hozzátette: ez a béremelésben érintett orvosok mintegy nyolcvan százalékát jelenti. A 350 ezer forintos határ felett 10 ezer forintos sávonként ötezer forinttal csökkenő mértékű lesz a béremelés.

Az egészségügyi szakdolgozóknak új bértáblát dolgoztak ki, amelynek révén 22 ezer embernek 20 ezer forint feletti, további 32.300 embernek pedig 15 ezer forint feletti lesz az emelés mértéke - mondta az államtitkár.

Szócska Miklós azt mondta: az érintettek egy összegben januárig visszamenőleg megkapják az emelést, az új alapbérről szóló jogszabály pedig reményeik szerint a nyárra elkészül majd.

Hangsúlyozta továbbá, hogy az idei béremelés csak egy első lépés. Ezt abból a 30 milliárd 550 millió forintos forrásból tudják végrehajtani, amelyből 15 milliárdot a népegészségügyi termékadóból, valamint a rendszeren belüli átcsoportosításokból nyernek.

A Nemzetgazdasági Minisztériummal közösen folyamatosan dolgoznak egy hosszú távú forrásteremtési stratégián - tette hozzá Szócska Miklós.

Az államtitkár azt mondta, bízik benne, hogy a szakma pozitívan fogadja javaslatukat. A rezidenseknek az államtitkár még az iratmegsemmisítőjét is felajánlotta, hogy együtt darálhassák be a rezidensszövetség által kezdeményezett akcióban összegyűjtött felmondóleveleket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!