Belföld

2012.03.12. 18:21

Iszapömlés: határozatban mondták ki a Mal Zrt. felelősségét

Az Országgyűlés hétfőn határozatban mondta ki, hogy döntően a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-t tartja felelősnek a kolontári vörösiszap-katasztrófáért; egyetértve ezzel az ügy kivizsgálásra létrehozott bizottság jelentésével.

MTI

A képviselők 290 igen szavazattal, 46 nem ellenében szavazták meg a vörösiszap-katasztrófa ügyében alakult vizsgálóbizottság jelentésének elfogadásáról szóló határozatot.

Ebben kimondják: az Országgyűlés egyetért a bizottság végkövetkeztetésével, amely szerint a 2010 októberében történt ipari katasztrófa "elsődlegesen és döntően a Mal Zrt. ipari tevékenységével összefüggésben, az ő felelősségi körében következett be". Ugyanakkor azt is megállapítják, hogy a felelősségben, ha nem is közvetlenül, de osztoznak a Mal Zrt. létesítését engedélyező hatóságok, továbbá az ellentmondásos szabályozást elfogadó jogalkotók és a hatóságok működtetéséért felelős kormányok.

A határozatban az Országgyűlés felkéri a Mal Zrt. tulajdonosait és menedzsmentjét, hogy a jövőben folytasson "etikus, elővigyázatos, hozzáértő és felelősségteljes magatartást".

A kormányt pedig egyebek mellett arra kéri fel a Ház, tegyen intézkedéseket a hatósági engedélyezés színvonalának emeléséért és a működés fokozott ellenőrzéséért, valamint kezdeményezze a veszélyes hulladékká minősítés folyamatának felülvizsgálatát, továbbá a károkért való pénzügyi felelősség szabályozását is.

A Mal Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja 2010. október 4-én szakadt át, a vörösiszap pedig három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.

Az ügyet vizsgáló bizottság 2010 decemberében jött létre és 2011 októberére készítette el jelentését, amelyben azt állapította meg, hogy döntően a Mal Zrt. volt felelős az iszapkatasztrófáért, ám felelősség terheli a létesítmény és a technológia engedélyezésében, illetve ellenőrzésében közreműködő hatóságokat is, valamint a jogalkotót, amiért hibásan ültettek át a magyar jogba bizonyos EU-irányelveket, és nem rendeztek nyilvánvaló hatásköri hiányosságokat.

A jelentés szerint a cég az engedélyeiben leírtaknál jóval nagyobb mennyiségű lúgos folyadékot halmozott fel a tározóban lévő vörösiszap tetején, és a gátfalak állapotát sem ellenőrizték megfelelően. A vizsgálóbizottság azt is megállapította, hogy a jogi szabályozásban lévő kiskapukat felhasználva az erősen maró, lúgos vörösiszapot nem veszélyes hulladékként kezelték, és az üzemet katasztrófavédelmi szempontból sem minősítették veszélyesnek.

Az ügyészség idén januárban 15 ember ellen emelt vádat a vörösiszap-katasztrófa ügyében, az ügyész pedig az összes vádlottra végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A vádirat szerint a Mal Zrt. egyes munkavállalói felelősek a közveszély előidézéséért és következményeiért.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!