Belföld

2012.04.11. 12:41

Nyomozás indult a parlamentben elhangzott tiszaeszlári beszéd ügyében

Közösség elleni izgatás gyanúja miatt nyomozást rendelt el szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség a parlamentben múlt héten elhangzott, Tiszaeszlár 130 éve című felszólalás ügyében - közölte Fazekas Géza szóvivő az MTI-vel szerdán.

MTI

Az ügyben Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője tett feljelentést, álláspontja szerint a televízión keresztül közvetített beszédében Baráth Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője az ország nyilvánossága előtt a magyar zsidóság ellen uszított, és ezzel közösség elleni izgatás bűntettet követett el.

Fazekas Géza elmondta: a feljelentés kedden érkezett meg a főügyészségre, ebben a feljelentő soron kívüli eljárást kért.

A tiszaeszlári vérvád, amelyben 1882-ben helyi zsidókat egy keresztény lány, Solymosi Eszter rituális meggyilkolásával gyanúsítottak meg, a magyarországi antiszemitizmus leggyakoribb hívószava.

Baráth Zsolt múlt kedden, napirend utáni felszólalásában a korabeli vádakat felidézve azt mondta, a tiszaeszlári lányt zsidók ölhették meg, ám ezt szavai szerint az igazságszolgáltatás igyekezett elkendőzni, így az eljáró bíró "külső nyomásra kénytelen volt" felmentő ítélet hozni. A felszólalásra válaszoló Fónagy János államtitkár közölte: a tiszaeszlári vérvád felemlegetése évszázados sebeket tép fel, és a képviselőnek, aki ezt elmondta, és azoknak, akik megtapsolták, számolnia kell a magyar társadalom és a világ ítéletével.

A kormány másnap a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumon keresztül ítélte el a felszólalást, azt teljes mértékben elfogadhatatlannak nevezve, mivel "ellenkezik mindennel, amit a magyar Országgyűlés és a kormány alapvető értéknek tekint".

Az LMP és az MSZP felszólalás miatt felszólította Baráth Zsoltot, hogy mondjon le parlamenti mandátumáról.

Tiltakozását fejezte ki a beszéd miatt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!