Belföld

2012.04.21. 22:35

Programok a Föld napján országszerte

Egyes helyeken szemétszedéssel és takarítással, máshol kerékpáros felvonulással, koncertekkel és ügyességi vetélkedőkkel ünneplik a Föld napját vasárnap országszerte.

MTI

A budapesti Kossuth téren tartja központi rendezvényét a Vidékfejlesztési Minisztérium: a programok között rajzverseny, biokóstolás, a Besh o droM zenekar, Harcsa Veronika és a Storyville Jazz Band fellépése is szerepel. A kisebbek felmászhatnak a kukás- és locsolóautókra, megnézhetik a Mimó és Csipek az erdőben című bábelőadást, az alkotóházban pedig különféle hulladékokból játékokat készíthetnek. A családok válogathatnak az alkalmi biopiac kínálatából, valamint megismerhetik a hulladékgyűjtés és újrafelhasználás legújabb elveit és technikáit. Vasárnap a Critical Mass (Kritikus Tömeg) bringás felvonulása indul a térről - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.

Több mint száz önkéntesre számít a Gellért-hegyi vízesésnél az Új Akropolisz vasárnap délelőtt. A nagytakarítási akcióban részt vevők szemetet szedhetnek a parkokban és a sétányok mentén, korlátot festhetnek és a játszótér is rendezésre vár. A munkaeszközökről és a szemeteszsákokról az egyesület gondoskodik, az összegyűlt szemetet idén is a Főkert Zrt. munkatársai szállítják el a helyszínről.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben vasárnapig tart a Föld Fesztivál: a közönség a többi között megismerkedhet az Ipolytarnócon fellelt őslények világával, az Országos Erdészeti Egyesület standjánál az erdők világával, az Öthét Egyesület jóvoltából pedig a szelektív hulladékgyűjtéssel.

Pécsett, a Tettye téren rendezik meg a Föld-napi programokat szombaton 10 és 15 óra között. A kisebbeket egyebek mellett kézműves foglalkozások, állatsimogató és gyógynövényes illatzsákok készítése szórakoztatja. Bemutatkozik a Jane Goodall Intézet, az érdeklődők megismerkedhetnek a szelektív hulladékgyűjtés és az energiatakarékosság fontosságával, hallhatnak a madarak gondozásáról, a növények ültetéséről és a vasút előnyeiről. A Pintér-kert Arborétum idegenvezetéssel ingyenesen látogatható, a csoportok a létesítmény bejáratától 10, 11, 12, 13 és 14 órakor indulnak. A Tettyei Mésztufa-barlang ezen a napon 10 százalék kedvezménnyel látogatható, 11 órakor Ribizli bohóc Bandulni jaj de jó című műsora várja a közönséget.

Egerben kerékpáros felvonulással, ismeretterjesztő interaktív játékokkal, akadálypályával és színpadi programokkal várják a látogatókat vasárnap, az Érsekkertben ügyességi vetélkedők, bicikli-szépségverseny és filmvetítés lesz. Szegeden a Füvészkertben köztisztasági gépjármű bemutató, bábelőadás és növényültetés színesíti a programokat. Az Agostyáni Arborétum rendkívüli nyitva tartással várja a látogatókat, míg Hajdúböszörményben a Zöld Kör közösségi faültetésre és a Hajdúságban tenyésző ürge (Citellus citellus) állományainak felmérésére invitálja a vállalkozó szelleműeket.

A többi között Szentendrén, Délegyházán és Bőn is hulladékgyűjtéssel, takarítással ünneplik a Föld napját - olvasható a www.fna.hu oldalon.

A Föld napja - melyről világszerte április 22-én emlékeznek meg - 1970-ben indult az Egyesült Államokból azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a környezet védelmének fontosságára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!