Belföld

2012.04.11. 14:46

PTE: jegyzőkönyv van Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának leselejtezéséről

A selejtezési jegyzőkönyv szerint leselejtezték Gyurcsány Ferenc volt kormányfőnek a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán 1990-ben benyújtott szakdolgozatát.

MTI

A felsőoktatási intézmény jogutódja, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, hogy a jegyzőkönyv tanúsága szerint erre 1996-ban került sor. Utaltak arra, hogy az egykori miniszterelnök a Janus Pannonius Tudományegyetem Főiskolai Karán 1984-ben, közgazdaságtudományi karán 1990-ben nyújtott be szakdolgozatot.

Megjegyezték, hogy a Janus Pannonius Tudományegyetem karai önállóan rendelkeztek a szakdolgozatok őrzéséről, selejtezéséről, jogszabályi kötelezettség hiányában az egyetem akkor egységes belső szabályozást nem alkotott. A közgázon - a bírálók külön javaslata hiányában - öt év után selejtezték a szakdolgozatokat.

Közölték, hogy a PTE-n 2010. szeptember 30-án lépett hatályba az a ma is érvényben lévő iratkezelési szabályzat, amely kimondja: a szakdolgozatok, diplomamunkák iratai nem selejtezhetőek, és 15 év után levéltárba kell adni azokat.

Úgy vélték, a mostani eset, illetve a digitalizált archiválás lehetősége ráirányította a figyelmet a szakdolgozatok megőrzésének, tárolásának kérdésére, ezért az egyetem intézkedett a jelenlegi szabályozás felülvizsgálatáról, továbbá egy minden karra érvényes, egységes szabályrendszer kidolgozásáról.

"Ezek ugyanakkor nem változtatnak a korábban közölt tényeken, nevezetesen hogy Gyurcsány Ferenc diplomamunkáinak címe, az azokra adott bírálat és érdemjegy, valamint a nyilvántartási szám megtalálható az érintett karok tanulmányi irataiban, maguk a diplomamunkák azonban már nem lelhetőek fel az egyetemen" - olvasható a PTE közleményében.

Diploma szakdolgozat nélkül?

A Pécsi Újság hírportál korábban Geresdi Istvánra, a PTE Természettudományi Karának dékánjára hivatkozva arról írt, hogy nem találják Gyurcsány Ferenc 1984-ben írt szakdolgozatát.

A dékán azt mondta: az abban az évben végzett technika és biológia szakos tanárok szakdolgozatai megvannak az intézeti könyvtárakban, a volt miniszterelnöké azonban hiányzik közülük. Mivel hosszas keresés után sem találták meg, és nem lát arra esélyt, hogy ezek után fellelhetnék, nem keresik tovább. Hozzátette, a szakdolgozat a katalógus szerint 1984-ben minden bizonnyal bekerült a biológia tanszékre, vagyis létezett, de ma már nincs meg, azt azonban, hogy mikor tűnt el, nem lehet megállapítani.

A Pécsi Újság azután, hogy Schmitt Pál a plágiumügye miatt lemondott a köztársasági elnöki tisztségről - egy kommentelőre hivatkozva azt írta: egyes híresztelések szerint a nyolcvanas években Pécsett a KISZ vezető tisztségviselőjeként tevékenykedő Gyurcsány Ferenc úgy kapott főiskolai diplomát, hogy nem adott be szakdolgozatot.

A volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke erre reagálva a Facebookon nyilvánosságra hozta a főiskolai és az egyetemi leckekönyvéről készült felvételeket. Ezekből az derült ki, hogy a tanárképző főiskolán a Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel adott be szakdolgozatot, és arra jó minősítést kapott. Gyurcsány Ferenc 1990-ben a közgázon A gazdasági társaságok és a tőzsde működése címmel adott le disszertációt; diplomájának minősítése jó, a dolgozatra elégséges és közepes értékelést kapott.

Gyurcsány Ferenc egy szentesi sajtótájékoztatón azt mondta, ha megtalálja, nyilvánosságra hozza szakdolgozatait. Úgy fogalmazott, nem fogja kezét-lábát törni, hogy megtalálja saját példányait, de a normálisan elvárható, átlagos erőfeszítéseket megteszi a diplomamunkák felkutatása érdekében.

A Magyar Hírlap a napokban arról írt, hogy egyelőre Gyurcsány Ferenc mindkét szakdolgozatának nyoma veszett: a pécsi egyetemen nemcsak a főiskolai, hanem az egyetemi oklevél megszerzéséhez szükséges záródolgozatát sem találják. Utóbbit leselejtezték. Kottász Gergely, az egyetem sajtóreferense a lapnak azt nyilatkozta: "a dolgozatok az egyetemi karokról a levéltári nyilvántartásba kerülnek, Gyurcsány dolgozatát 2003-ban adta át a kar a levéltárnak, ahol ötévente selejtezik őket, így a volt miniszterelnöké sincs már meg".

A Magyar Hírlap néhány nappal később megjelent cikkében azt a következtetést vonta le, hogy Gyurcsány Ferenc szakdolgozatát mégsem selejtezték le. A PTE főlevéltárosa, Lengvári István ugyanis azt nyilatkozta, hogy az intézmény valóban vett át letétként a közgazdaságtudományi karon született szakdolgozatokat, de ezek közül a legkorábbi 2000-ből való, és a dokumentumokat a levéltár nem selejtezte le.

Schmitt Pál lemondása után politikusok szakdolgozatainak felkutatásáról cikkeztek különböző sajtóorgánumok. A Magyar Nemzet szerint lavinát indított el Schmitt Pál kisdoktorija, a Pécsi Újság hírportál felvetette, Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő szakdolgozata is érdekes lehet, a Népszabadság pedig Orbán Viktor kormányfő szakdolgozatát próbálta sikertelenül fellelni az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar könyvtárában.

A miniszterelnök szakdolgozata április 4-én olvashatóvá vált az orbanviktor.hu oldalon. A kormányfő a honlapjára feltöltött dokumentumok alapján 1987. március 11-én, jeles eredménnyel védte meg Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben (A lengyel példa) című szakdolgozatát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!