Belföld

2012.05.04. 17:29

IMF/EU tárgyalások - 15 milliárd elég lenne

Egyöntetűen 15 milliárd eurós IMF/EU-finanszírozási csomag jóváhagyását jósolták Magyarország számára pénteki helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik egyetértettek abban is, hogy - jóllehet megvan az esélye a késésnek - a megállapodás még mindig elérhető a harmadik negyedévben, bár várhatóan az IMF is feltételekkel áll majd elő a tárgyalásokon.

MTI

A Morgan Stanley bankcsoport londoni részlegének közgazdászai befektetőknek pénteken összeállított forgatókönyvükben arra a következtetésre jutottak, hogy az általuk számolt bruttó finanszírozási igények alapján egy 15 milliárd eurós, két évre szóló IMF/EU-program "több mint elégséges lenne" a magyar gazdaság külső finanszírozásával kapcsolatos piaci aggályok elsimítására.

A Morgan Stanley elemzői szerint a korábbi európai IMF/EU-programok tapasztalati arra vallanak, hogy egyhónapnyi tárgyalássorozat általában elég lehet a megállapodás bejelentésére, a ház szerint azonban ez az időkeret Magyarország esetében "túl derűlátónak" tűnik.

A cég londoni elemzői szerint "teljességgel elképzelhető", hogy a Nemzetközi Valutaalap saját feltételekkel áll elő a megállapodás elérése fejében, különös tekintettel arra, hogy miután 2010 nyarán Magyarország "hirtelen levált az (akkori) IMF-programról", az IMF Magyarország iránti bizalma valószínűleg "továbbra is alacsony".

A Morgan Stanley londoni közgazdászai szerint az IMF részéről elképzelhető feltételek a jegybanki függetlenséggel kapcsolatos további biztosítékoktól az adójogszabályokban teendő engedményekig terjedhetnek.

Jóllehet egyelőre semmi konkrétum nem ismert a valutaalap részéről, valószínűtlennek tűnik azonban, az IMF csupán a "passzív partner" szerepére szorítkozna a tárgyalások során - vélekedtek pénteki elemzésükben a Morgan Stanley londoni szakértői.

A cég elemzői ugyanakkor közölték: változatlanul lehetségesnek tartják, hogy júliusra vagy augusztusra létrejön a megállapodás a magyar IMF/EU-csomagról, de a parlament nyári szünete miatt lehetségesnek látják a késést is.

A Morgan Stanley elemzőstábja közölte azt is, hogy egyelőre fenntartja azt az MNB-kamatelőrejelzési forgatókönyvét, amely az idei év végére 6,50 százalékig, 2013 végére 5,50 százalékig csökkenő magyar jegybanki alapkamattal számol.

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői ugyancsak pénteken összeállított prognózisukban "eseménydús" tárgyalássorozatot jósoltak, de a harmadik negyedévre megállapodást valószínűsítettek szintén egy 15 milliárd eurós, két évre szóló készenléti csomagról.

A ház szerint a magyar félnek várhatóan nem lesz nehéz teljesítenie, amit az IMF a költségvetési oldalon elvár, a figyelem valószínűleg inkább a konszolidációs intézkedések minőségére és fenntarthatóságára összpontosul a tárgyalásokon.

A JP Morgan londoni elemzői a Magyarország számára potenciálisan nehézséget okozó tényezők közé sorolták annak lehetőségét, hogy az IMF módosítást követel az egykulcsos adórendszerben, kéri az állami tömegközlekedési vállalatok átalakulását és e cégek támogatásának csökkentését, valamint "a költségvetési tanács függetlenségének helyreállítását".

A JP Morgan szerint az IMF emellett aggályokat vethet fel a pénzügyi tranzakciós adóval kapcsolatban is.

A ház londoni közgazdászainak pénteki előrejelzése szerint az IMF/EU-megállapodás létrejötte után Magyarország le is fog hívni a keretből, és a következő két évben csak 3 milliárd euró értékű kötvényajánlattal jelenik meg a magántőkepiacon, vagyis nem fogja a teljes lejáró szuverén devizatörlesztési kötelezettséget a piacról refinanszírozni. A JP Morgan londoni szakértői szerint ugyanis egy ennél nagyobb kibocsátást a piac esetleg úgy is értelmezhetne, hogy csökken a magyar kormány hajlandósága az IMF-feltételrendszer teljesítésére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!