Belföld

2012.07.18. 11:24

Csatáry-ügy - A jobbikos Gyöngyösi szerint felháborító Magyarország lejáratása

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint felháborító Magyarország külföldi segédlettel folyó lejáratása "a vélt és mesterségesen gerjesztett antiszemitizmus elleni küzdelem jegyében".

MTI

A politikus, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján a Csatáry-üggyel kapcsolatban azt mondta, "úgy tűnik, hogy nyár nem telhet el anélkül", hogy Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ vezetője "ne találná meg Magyarországon a legkeresettebb és legnagyobb náci bűnöst". Tavaly Képíró Sándor állt bíróság elé, és első fokon bizonyítékok hiányában felmentették - emlékeztetett. 
Gyöngyösi Márton felidézte azt is, hogy Bernard Valéro francia külügyi szóvivő hétfőn úgy nyilatkozott, Csatáry Lászlónak a bíróság előtt kell felelnie tetteiért. Ű

A jobbikos politikus szerint Franciaországnak nem ezzel az üggyel kellene foglalkoznia, hanem a saját múltjával kellene szembenéznie, hiszen míg 1942-től 1945-ig a francia rendőrök és csendőrök is segédkeztek a deportálásokban, a II. világháború után az országban csak egy ítélet született emberiesség elleni bűncselekmények miatt. Ezzel szemben Magyarországon több mint 27 ezer elmarasztaló ítéletet hoztak a népbírósági perekben 1945 és 1949 között, többet, mint a tengelyhatalmakban összesen - közölte.
A politikus úgy vélte, remélhetőleg nem a Külügyminisztérium "szokásos szolgalelkű visszafogottsága" az oka annak, hogy "késlekedik megszólalni" az ügyben.

Kérdésre válaszolva Gyöngyösi Márton kifogásolta, hogy Áder János köztársasági elnök a héten látogatást tesz Izraelben, miután mint elhangzott, Kövér László házelnök "persona non grata" lett az országban a Nyirő-ügy miatt.
A 97 éves Csatáry Lászlónak a Wiesenthal központ szerint kulcsszerepe volt abban, hogy körülbelül 300 zsidót Kassáról az ukrajnai Kamenyec-Podolszkba deportáltak, ahol 1941 nyarán szinte valamennyiüket meggyilkolták. A központ szerint Csatáry 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként részt vett több mint 15 ezer zsidó Auschwitzba deportálásának megszervezésében is.

Csatáryt szerdán gyanúsítottként kihallgatta és őrizetbe vette a Budapesti Nyomozó Ügyészség. A férfit emberek törvénytelen kínzásával megvalósított háborús bűntettel gyanúsítják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!