Belföld

2012.08.23. 11:02

Európa emléknap - Áder: a szabadság, a partneri együttműködés és az önrendelkezés oldalán állunk

Áder János köztársasági elnök szerint a diktatúrákkal szembenéző demokrataként nem elég azt mondani, hogy az áldozatok oldalán állunk, ki kell mondani azt is: elkötelezettek vagyunk a szabadság, a partneri együttműködés és az önrendelkezés mellett.

MTI

Az államfő erről a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából a Parlamentben tartott, Szembesítés a múlttal című nemzetközi konferencián beszélt csütörtökön. Kiemelte: az említett három érték nem véletlenül tartozik azok közé, amelyeket a diktatúrák elsőként igyekeznek felszámolni, ezért vigyázni kell, hogy azok minden generációnak követhető és követendő, azaz "életteli és megújítható" értékei maradjanak.     Áder János hangsúlyozta azt is, nincs értelme baloldali, vagy jobboldali diktatúrákról beszélni, az áldozatoknak ugyanis mindegy, hogy a szocializmus, a kommunizmus, vagy a fasizmus nevében követtek el velük szemben embertelen tetteket.

Mint mondta, az emléknap arra figyelmeztet, hogy embertelenségre csak az ember képes, vagyis a diktatúrákat nem valamiféle "gonosz és sötét fátum" hozza létre. A diktatúrák mindig a közösségre hivatkozva próbálják eltiporni az egyén szabadságát, megsemmisítő gyűlöletet szítva mások ellen, míg a demokráciák a szabad emberek alkotta közösségekből épülnek fel, az egyenjogúság eszméjének talapzatán - folytatta a köztársasági elnök, aki szerint ezért van, hogy minden diktatúrának a magányos és megfélemlítetett "tömegember" az ideálja. Bibó István is ezért mondta, hogy demokratának lenni annyi, mint nem félni - mondta Áder János, hozzátéve: demokratának lenni azt is jelenti: érteni, átérezni, mit jelent az, hogy minden ember szabadnak születik. Az államfő rámutatott arra is, hogy a nácizmus és a kommunizmus sokmilliónyi ártatlan áldozatának pedig úgy adhatunk valódi tiszteletet, ha ezt nem vonjuk kétségbe.
    
Szólt arról, hogy a XX. századi diktatúrák sötét árnyéka sokáig kísért majd, de az Európai Unió egy olyan szövetség, amelyben azok az országok gyülekeznek, amelyek demokratikus elkötelezettsége, modern jogállami berendezkedése, kontinensünk békés jövőjét építő együttműködése senki által sem kérdőjelezhető meg.
    
Külön kiemelte, Magyarországnak büszkeség, hogy több alkalommal is fontos szerepet játszott abban a történelmi folyamatban, amelynek végén Európa népei egységesen a demokrácia keretei között keresik boldogulásukat. Az államfő példaként említette 1956-ot, amikor a "magyarok megalkuvást nem tűrő szabadságszeretete elemi erővel adta tudtára a világnak, hogy a diktatúra sosem lesz elfogadható számukra". Áder János megemlékezett az 1956-os, Parlament előtti sortűzről is, hangsúlyozva, bár az emberek fegyvertelenül érkeztek a térre, az Országházzal szemközti épületről mégis "gyilkos torkolattüzek nyíltak". Áder János szerint az ártatlanul lemészároltaknak nem volt más bűnük, mint hogy olyan magyar emberek voltak, akik szabadságot, emberhez méltó törvényes rendet követeltek.
    
A köztársasági elnök beszéde végén azt javasolta, az 1956-os forradalom eltiprása után 18 éves koráig fogvatartott, majd felakasztott Mansfeld Péter arca legyen előttünk, amikor a diktatúrák sokmilliónyi áldozatára emlékezünk. "Mert minden egyes áldozatnak neve, arca és olyan emberi sorsa volt, ami végül a diktatúrák embertelenségében ért véget" - fogalmazott, kiemelve azt is, az áldozatok hóhéraival és gyilkosaival, a diktatúrák elnyomó gépezetének működtetőivel sincs ez másképp.

Az államfő után Horváth János, az Országgyűlés korelnöke szólt a konferencia résztvevőihez. A fideszes politikus angolul elmondott beszédében felidézte életútját, amelynek során 1944-ben a Szabad Élet Diákmozgalom tagjaként részt vett a nemzeti ellenállásban, amiért a nyilasok halálra ítélték, majd 1947-ben koholt vád alapján kényszermunkára ítélték, az 1956-os forradalom után pedig az Egyesült Államokba emigrált.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!