Belföld

2012.08.29. 14:39

TF-diplomák - Lemondott posztjáról Tóth Miklós, a TF dékánja

Lemondott posztjáról Tóth Miklós, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának (TF) dékánja - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel. Az egyetemen korábban államvizsgákkal kapcsolatos szabálytalanságok gyanúja miatt indult belső és hatósági vizsgálat. A rendőrség közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást a karon, és kedd este iratokat foglalt le az intézményben.

MTI

Az egyetem az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Tóth Miklós a karon szerdán rendezett összoktatói-dolgozói értekezleten jelezte Szél Ágoston rektornak, hogy a zavartalan szeptemberi tanévkezdés érdekében leköszön a dékáni posztról. A rektor elfogadta a dékán lemondását.
    
Az intézmény felidézte: Szél Ágoston augusztus 6-i hatállyal függesztette fel Tóth Miklós dékán - és Szalma László dékánhelyettes - vezetői megbízását, egyidejűleg Mandl József professzort mint rektori biztost nevezte ki a kar élére.
Az államvizsgákkal kapcsolatos szabálytalanságok gyanúja miatt indított belső vizsgálatot később a rektor kiterjesztette. Ez ügyben egyelőre nincs új, publikus információjuk - írta az egyetem, de hozzátették: a kiterjesztett vizsgálat lezárása után tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.
Július 23-án a hvg.hu számolt be arról, hogy ismeretlenek rendőrségi feljelentést tettek befolyással üzérkedés, többrendbeli közokirat-, illetve magánokirat-hamisítás gyanújával a TF idei diplomaosztóján történtekkel kapcsolatban, s az egyik érintett hallgató egy sportügyekben illetékes fideszes politikusnak, Lasztovicza Jenőnek a fia.
    
A cikk szerint július közepén L. J. és Gy. Zs. ünnepélyes keretek között, több tucat évfolyamtársukkal együtt átvették a testnevelő-edző szakos diplomájukat Tóth Miklós dékántól. A portál szerint a dékán is, a hallgatók is tudták: az államvizsga előtt a két egyetemistának összesen 15 jegye hiányzott az abszolutóriumhoz. A cikk állítása szerint "a dékán a saját, frissen szerzett kódja segítségével igazolta a hiányzó krediteket az intézmény elektronikus nyilvántartásában, és Hamar Pál oktatási dékánhelyettes, illetve Hrabacsik Mihály tanulmányi osztályvezető segítségével tette hivatalossá az ügyet".
    
Lasztovicza Jenő fideszes országgyűlési képviselő az MTI-nek az írás megjelenése napján visszautasította a cikkben foglaltakat, annak közzétételét jogtalannak, méltánytalannak és etikátlannak nevezte. Két nappal később a Veszprém megyei napilapnak a politikus úgy nyilatkozott: "Rendszerhiba lehet, úgy gondolom, hiszen az egyetem szabályzata szerint ha valamelyik hallgatóval gond van az államvizsga előtt, azt jelezni kell az ügyintézőnek. Ezt nem tette meg senki, engedték a diplomamunka elkészítését. Az ötös lett, megvédte a fiam, időpontot kapott az államvizsgára. Másfél hétig készült rá, de a vizsga előtt pár nappal kapott egy e-mailt, hogy nem vizsgázhat. Úgy gondolom, sem a szülők, sem a gyerekek nem hibáztak, hiszen senki nem jelezte feléjük a hiányosságot" - mondta a Naplónak Lasztovicza Jenő.
    
A rendőrség közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a cikkel összefüggésben. Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI-nek július 24-én azt mondta: az ügyben névtelen feljelentés érkezett a BRFK gazdaságvédelmi főosztályára.

Szintén a hvg.hu számolt be arról kedden, hogy öt rendőr házkutatási paranccsal jelent meg a TF-en, ahol "kora este még tartott Hamar Pál oktatási dékánhelyettes és Hrabacsik Mihály, a tanulmányi osztály vezetőjének meghallgatása". Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-nek annyit erősített meg, hogy a rendőrök kedden iratokat foglaltak le az egyetemen.
Szerdán a BRFK az MTI megkeresésére annyit közölt: a gazdaságvédelmi főosztályuk kényszerítés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozása során az eljáráshoz szükséges bizonyítási eszközök beszerzése érdekében" tartott kedden házkutatást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!