Belföld

2012.08.28. 08:07

Változatlanul tart a válság

Az Ipsos 24 országra kiterjedő felméréséből kiderül, hogy ez év nyarán átlagosan az emberek 37 százaléka minősítette hazája gazdasági teljesítményét jónak. A pénzügyi válságot megelőzően, ennél sokkal többen, 58 százaléknyian értékelték pozitívan a nemzetgazdaságukat.

Varga Domokos Péter

A világ lakosságának gazdasági hangulata 2007 és 2009 közepe között folyamatosan romlott, az ezt követő hónapokban valamelyest javult, majd 2010 elejétől kezdve lényegében stagnál ez a mutató. Az elmúlt két és fél évben a gazdasági helyzettel elégedettek aránya egy szűk tartományon belül mozgott, 38 és 41 százalék között alakult. Magyarország 2009 áprilisa óta vesz részt ebben a kutatásban, akkor a lakosság két százaléka nevezte jónak gazdaságunk állapotát. A csúcsérték 13 százalék volt 2010 októberében, azóta öt százalék körül szóródnak az adatok (most éppen a magyarok három százalékának van kedvező értékelése) ezek a legfontosabb megállapításai annak a közvéleménykutatás-sorozatnak, amelyet az Ipsos készít 24 országban, 20 ezer fő megkérdezésével.

A világ lakosságának érzékelése szerint még nincs vége a pénzügyi válságnak, a kormányok élénkítő és megszorító intézkedései ellenére a nemzetgazdaságok sokasága továbbra is nehéz helyzetben van. A közgazdasági elméletek a válságok folyamatát, az abból való kilábalást az ABC valamely betűjének formájával írják le: lehet V vagy U, esetleg W. Ma már nagyon valószínű, hogy az értelmezések közé az L betű is bekerül. Most ugyanis már elég régóta tart a vízszintes szakasz, a világ lakossága nem érzékeli a kilábalást. Néha vannak jelei a pozitív változásnak valamely gazdasági vagy földrajzi egységben, de ez soha nem bizonyul tartósnak.

A válság időszakában az európaiak gazdasági helyzetértékelése a leginkább negatív, s ez alól csupán a viszonylag kiegyensúlyozott német gazdasági önbizalom kivétel.

Bár most is negatív a nemzetközi közhangulat, de nem ez a mélypont, hiszen 2009 áprilisában átlagosan mindössze 29 százalék minősítette kedvezően országát ebben a vonatkozásban. Ugyanakkor nem igazán ad okot optimizmusra, hogy a jelenlegi közérzet nem csak a válság előtti időszaknál rosszabb, hanem a válságkorszak csúcsidőszakának számító 2010 októberénél is akkor ugyanis 42 százalék formált pozitív véleményt országa teljesítményéről. A bő másfél évvel ezelőtti remények azonban nem váltak valóra, a pozitív változásokban bizakodók aránya szinte azonos maradt. 2011-ben jellemzően és átlagosan a világ lakosságának 39, az idei esztendőben 38 százaléka értékelte sikeresnek országa gazdaságát. A közelmúltra, az elmúlt negyed évre tekintve hajszálnyi negatív változást tapasztalunk, márciusban a nemzetközi közvélemény 39, áprilisban 38, május és júniusban 3737 százaléka értékelte jónak a gazdasági helyzetet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!