Belföld

2012.10.10. 12:03

Douchev-Janics Natasa: Ne gyűlöljetek!

Szeged - Csakis amiatt távozik Magyarországról a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Douchev-Janics Natasa, mert férje, Andrian Dusev állást kapott a Szerb Olimpiai Bizottságtól, és szeretnék egyben tartani a családot.

MTI

A 30 éves lapátforgató, aki szeptember 27-én jelezte a magyar szövetségnél, hogy Szerbiában kívánja folytatni a pályafutását, szegedi, búcsúzó sajtótájékoztatóján könnyeivel küszködve mesélte el döntése hátterét szerdán. Először fel akart olvasni egy előre megírt szöveget, azonban pár mondat után "eltört nála a mécses", és kötetlenül folytatta mondandóját.

"Köszönöm mindenkinek, aki támogatott az elmúlt években. Az államnak, a minisztériumnak, a Magyar Olimpiai Bizottságnak, a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek, Szeged városának és a klubomnak, a Démász-Szegednek. Kívánom, hogy a magyar sport a jövőben is eredményes és sikeres legyen!" - fogalmazott. "A csapattársaimnak is köszönök mindent, elsősorban Kovács Katalinnak, vele értem el a legtöbb sikert. Köszönöm a szurkolóknak is, amikor padlón voltam, például a nyáron, Londonban, erőt adtak, és ezt soha nem fogom elfelejteni. Jó magyar sportolónak lenni, mert amikor ünnepelsz, nem vagy egyedül, hanem több millió ember ünnepel veled együtt."

Douchev-Janics Natasa edzőinek is megköszönte a közös munkát, mint mondta, a legnagyobb köszönet Kati néninek és Öcsi bácsinak, azaz Fábiánné Rozsnyói Katalinnak és férjének, Fábián Lászlónak jár, de megemlítette Vécsi Viktort és Sári Nándort is.

"A legutóbbi olimpiai ciklusban egyedül a férjem, Andro volt az edzőm, annak ugyanis, aki megcsalt és meglopott, nem jár köszönet" - fogalmazott. A 2008-as pekingi olimpia után Kovács László vette át Douchev-Janics felkészítését, s hivatalosan a londoni játékokig ő volt a trénere.

A távozásról szóló döntéséről a kajakos azt mondta: az olimpián férje kapott egy állásajánlatot a Szerb Olimpiai Bizottságtól, amelyet elfogadott, de akkor még nem volt biztos, hogy ő is vele tart, ez az elhatározás később született meg. Az MTI kérdésére, hogy miért kellett feltétlenül az országváltás mellett döntenie, és miért nem maradhatott szerbiai felkészülés mellett magyar színekben, a versenyző a következőt válaszolta:

"Nagyon furcsa helyzetet teremtene a családon belül, ha a férjem ellenem készítené fel a szerb lányokat. Ezért döntöttünk úgy, hogy én is megyek."

Hozzátette: nagyon nehezen született meg benne a döntés, és azt kérte mindenkitől, hogy hogy ne gyűlölje őt a távozása miatt.

"A múlt heti, belgrádi sajtótájékoztatómon nem pontosan úgy fogalmaztam, hogy Magyarország soha nem fogadott be, valószínűleg rosszul fordították, amit mondtam. Az viszont igaz, hogy egy kicsit mindig is vágytam arra, hogy ott versenyezhessek, ahol születtem" - mondta a bácskapalánkai születésű sportoló.

Douchev-Janics jelezte: nem érti, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség miért árulja őt úgy, mint egy árucikket (az MKKSZ 150 ezer eurót kér Douchev-Janics Natasáért a szerbektől), szerinte nem ezt érdemli. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Szerbiában még nem írt alá semmit, de nagyon rosszul esne neki, ha az MKKSZ akadályt gördítene a távozása elé. Arra az újságírói kérdésre, hogy mihez kezd, ha az MKKSZ nem engedi el őt, s ezzel gyakorlatilag megakadályozza, hogy két évig versenyezzen régi-új hazája színeiben, a kajakos azt mondta: "Nincs B terv".

Elmesélte még, hogy hivatalosan nem tárgyalt a magyar szövetséggel, de Baráth Etele elnökkel és Storcz Botond szövetségi kapitánnyal levelet váltott, és kiemelte, hogy Lévai Anikótól is kapott egy kedves levelet, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök felesége támogatásáról és megértéséről biztosította, ugyanakkor jelezte: sajnálja, hogy elhagyja az országot.

Az MTI érdeklődésére Douchev-Janics Natasa azt mondta: nem hagyja el végleg Szegedet, hiszen nagyon sok barátja van itt, és tulajdonképpen nem megy messze, csak mintegy 150 km-re a várostól.

Csonka Gábor, a kajakos menedzsere, aki egyben a Démász-Szeged egyik vezetője, a sajtótájékoztatón azt mondta: azzal, hogy Douchev-Janics szeptember 27-én náluk is bejelentette távozási szándékát, az eredetileg december 31-ig szóló szerződését megszűntnek tekintik.

A magyar szövetségnek október 27-ig kell kialakítania álláspontját azzal kapcsolatban, hogy hozzájárul-e Douchev-Janics Natasa Szerbiába távozásához. Baráth Etele az MKKSZ keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: mindenképpen feltételhez kötik az átigazolást, "csak úgy" nem fogják elengedni a kajakost.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!