Belföld

2014.12.01. 16:52

Vasárnapi nyitva tartás - Rogán: vasárnap ne lehessen dolgoztatni senkit!

A Fidesz azt szeretné, hogy vasárnap egyetlen munkavállalót se lehessen dolgoztatni, ennek első lépése a kereskedelemre vonatkozó vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény megszületése - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Arról is beszélt - tájékoztatva a frakcióülésükről -, hogy a Fidesz több gyermeknek biztosítana ingyenes étkeztetést.

A politikus közölte, a Fidesz parlamenti frakciójának ülésén megvitatták az üzletek vasárnapi zárva tartására vonatkozó KDNP-s előterjesztését, amelyet feltételekkel és módosításokkal támogatnak.

Rogán Antal azt mondta, terveik szerint a hét utolsó napján semmilyen üzlet nem lehet majd nyitva, ahol nem a tulajdonos vagy annak családtagjai dolgoznak. A frakcióvezető emiatt leépítésekre nem számít.

Kivételek ugyanakkor kellenek - folytatta -, ilyen lesz a kereskedelmi szektor szempontjából legfontosabb adventi időszak, amikor engedélyezik majd a vasárnapi nyitva tartást és munkavégzést, de ezeken a napokon plusz bért kell kapniuk az érintett munkavállalóknak. Hozzátette, nem tart kizártnak akár 50 százalékkal magasabb vasárnapi pótlékot sem.

A Fidesz frakcióülésének másik témájáról, a gyermekétkeztetésről Rogán Antal azt mondta: a Fidesz azt javasolja, hogy bővítsék azoknak a gyermekeknek a körét, akik ingyenes étkeztetésben részesülnek oktatási intézményekben.

A kormánypárt tervei szerint - a mostani három lépcsős, azaz teljes árú, 50 százalékos támogatottságú és ingyenes gyermekétkeztetési rendszer helyett - a jövőben a gyermekek legalább kétharmada részesülne ingyenes étkezésben, a többieknek viszont nem járna támogatás - mondta a politikus, jelezve, hogy jelenleg a gyermekek körülbelül 40 százaléka étkezhet ingyen a bölcsődékben, óvodákban és iskolákban.

A gyermekek egészséges étkeztetésének ügyében a kormány arról tájékoztatta a Fideszt, hogy ezt felmenő rendszerrel kívánják bevezetni, elsőként jövőre a bölcsődékben és az óvodákban - közölte a frakcióvezető.

Rogán Antalt - mint korábbi V. kerületi polgármestert - belvárosi ingatlanügyekről is kérdezték a sajtótájékoztatón. Az egyik újságírói felvetés az volt, hogy a hírek szerint Portik Tamás élettársa áron alul vásárolt ingatlant az V. kerületben. A politikus erre azt felelte: e döntésnek voltak személyi következményei, amit egy vizsgálat előzött meg, a vizsgálat dokumentumait pedig átadja az önkormányzat pénzügyi bizottsága elnökének, a szocialista Steiner Pálnak.

A másik felvetés az volt, hogy egy Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár résztulajdonában lévő Dorottya utcai ingatlan esetében offshore cég lehetett a vásárló. Erre a frakcióvezető azt válaszolta: ez egy európai uniós pályázat volt, amelyen uniós bejegyzésű cégek indulhattak. A győztes vállalat luxemburgi bejegyzésű, Luxemburg pedig az EU teljes jogú tagállama, így egy ilyen pályázatról nem lehet kizárni - mondta.

Az MKIK Kereskedelmi Kollégiuma támogatja a javaslatot

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Kereskedelmi Kollégiuma támogatja az üzletek vasárnapi nyitva tartását korlátozó törvényjavaslatot - közölte a testület hétfőn az MTI-vel.

Közleményük szerint a Kereskedelmi Kollégium tagjai nagy többséggel úgy foglaltak állást, hogy támogatják a javaslatot, amely szerint az üzletek bizonyos kivételektől eltekintve vasárnap és munkaszüneti napokon zárva tartanának.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) által benyújtott törvényjavaslat szerint csak a családi vállalkozásokban működtetett, 400 négyzetméter alatti, és a tulajdonos, mint eladó által nyitva tartott kisboltok lehetnének nyitva vasárnap és ünnepnapokon.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz azt szeretné, hogy vasárnap egyetlen munkavállalót se lehessen dolgoztatni. A politikus közölte, terveik szerint a hét utolsó napján semmilyen üzlet nem lehet majd nyitva, ahol nem a tulajdonos vagy annak családtagjai dolgoznak. Kivétel az adventi időszak, de ezeken a napokon plusz bért kell kapniuk az érintett munkavállalóknak. Hozzátette, nem tart kizártnak akár 50 százalékkal magasabb vasárnapi pótlékot sem. A frakcióvezető emiatt leépítésekre nem számít.

A magyar élelmiszerkereskedelem három legnagyobb forgalmú (2013-ban együttesen 1441,4 milliárd forint bevételt elérő, összesen 77 000 dolgozót foglalkoztató) hazai tulajdonú üzletlánca a CBA, a Coop és a Reál a leghatározottabban támogatja a vasárnapi nyitva tartás korlátozására irányuló kezdeményezést - közölték a cégek korábban az MTI-vel.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a szervezet főtitkárának sajtónyilatkozata szerint a foglalkoztatottak vasárnapi munkavégzését önkéntes nyilatkozattételhez kötné, amelynek nyomán a hétvégi munkáért plusz pihenőnap, illetve a jelenleginél magasabb bérkiegészítés is járna. Az MTI-vel a szervezet azt közölte, hogy népszavazást kezdeményez az üzletek vasárnapi nyitva tartásáért, ha elfogadják a korlátozó jogszabályt.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a szakmai szervezetek döntő többsége egyöntetűen kiállt amellett, hogy az üzletek, áruházak a vásárlók érdekeivel összhangban maradjanak nyitva vasárnap.

A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség elnöksége támogatja az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló törvényjavaslatát.

A Munkástanácsok szerint fontos a vasárnapi munkavégzés korlátok közé szorítása, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) szerint korlátozni, és nem ösztönözni kell a vasárnapi munkavégzést.

A LIGA szakszervezeti szövetség nem támogatja a boltok vasárnapi kötelező bezárását, ehelyett a vasárnapi nyitva tartás költségeinek emelését és szabályainak szigorítását javasolja a kormánynak.

A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) szerint súlyos következményekkel járna a vasárnapi nyitva tartás korlátozását előíró törvénymódosító javaslat megszavazása, mert elbocsátásokat és bércsökkenést eredményezne.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!