Bicske

2017.01.08. 14:57

Színielőadás az időutazásról

Bicske – Jótékonysági előadást tartott a Prelúdium Művészeti Iskola az önkormányzat felkérésére a Fiatalok Házában. A Fényhajó zenés pantomim előadásban a gyerekek megcsillogtatták tehetségüket.

Zsohár Melinda

Az iskolában évek óta sikeres tehetséggondozás folyik számos művészeti ágban, koncertjeik, előadásaik bizonyítják az elhivatott felnőttek és a művészetek világa iránt fogékony gyerekek alkotó együttműködését. Az önkormányzat hagyományteremtő szándékkal kérte fel idén is a prelúdiumosokat a bemutatóra, amit szomorú tragédia árnyékolt be. A beteg Molnár Petinek, illetve a családnak szánták a bevételt, az anyagi terheket könnyítendő. Sajnos, a kisfiú elveszítette a csatát a betegséggel szemben, így az év eleji gyermekelőadás a gyász perceivel indult. Pálffy Károly polgármester beszédében elmondta, a családnak mindenképpen rendelkezésére bocsátják az összeget, ami a fájdalmat nem enyhíti, de segítséget nyújt a nehézségek közepette. Egy másik családban az édesanya küzd súlyos betegséggel, neki a műtétjéhez járulnak hozzá az előre megjelölt adományozással. Az önkormányzat 300 ezer forintot ajánlott fel, az OTP helyi fiókja 250 ezer forint adománnyal toldotta meg a jegyek bevételét.

A művészeti iskola 2015-ben vitte színre a zenés-pantomimes Fényhajó című előadást, ami kicsit hasonlít Madách Az ember tragédiája időutazására. Ádám Annamária igazgató akkor Karsai János pantomim művészt kérte fel a darab művészeti vezetésére, s Sulyokné Guba Judit drámatanár irányításával megvalósult az érdekes előadás. A Nemzeti Tehetségprogramban sikeresen pályáznak, s a nagy múltú zeneiskola a tánc-, báb- és színművészeti ágak bekapcsolásával összművészeti intézménnyé vált. Novembertől készültek a januári előadásra, a tanárok önkéntes munkában foglalkoztak hétvégente a gyerekekkel, akik szintén a szabadidejük egy részét áldozták fel az előadás sikeréért. Nehéz kiemelni egyes szereplőket, sok lehetőséget kínált a darab a zenei és színészi képességek kibontakoztatására az általános iskoláskorúaknak. Bónus Angéla és Valencsik Csaba Ádám és Éva módjára „időutaztak", a különböző színekben más és más kis csapat táncolt, énekelt, elevenítette meg az emberiség nagy korszakait.

Pálffy Károly polgármester ez alkalommal is tájékoztatást adott a város elmúlt évi tevékenységéről, s az idei tervekről. A felújított mozi épülete Fiatalok háza néven a művelődési központ részeként működik, előadások, koncertek, kiállítások színhelyeként.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!