Bulvár-celeb

2021.03.23. 15:02

Vigyázat, veszélyes! Lézerrel terrorizálja a sofőröket az autópályás rém

Címkék#lézer#M3

Életveszélyes játékot űz egy sofőr az M3-as autópályán éjjel: aki a belső sávban megy, azt erős fényű kék lézerrel vakítja el. Nemcsak itt, másik sztrádán is tettek már ilyet.

Forrás: Shutterstock

Megdöbbentő és szomorú felvétel került fel a napokban egy videómegosztóra: egy titokzatos és életveszélyes sofőr az M3-as autópályán, a főváros felé vezető oldalon egy kék lézerrel vakított el mindenkit, aki csak az útjába került a belső sávban. A felvételt az egyik, szintén elvakított kocsi vezetője tette közzé a Budapesti Autósok Közösségén – írja a Bors.

– A videó végén elhaladó fehér Mercedes kisbusz egy kék színű lézerrel az előtte haladók visszapillantó tükrébe világítva próbálta azokat kisorolásra kényszeríteni – írta a felvételhez a sofőr.

– Gondolom, hatósági megkülönböztető jelzést akart imitálni, de a szerencsétlen – azon kívül, hogy maradandó látáskárosodást is okozhat – egy sofőr pár másodpercre történő elvakításával is tömegszerencsétlenség okozását kockáztatja – szögezte le. Hozzátette, ő is kapott az „áldásból”:

nekem is sikerült „telibe” belenéznem egy pillanatra, és nem volt kellemes érzés. Pedig szabályosan, megfelelő tempóval előztem. Rémisztő belegondolni, hogy valaki ezt napi szinten fénykürt helyett használja gátlástalanul.

– mondta.

Egy olvasó is beszámolt hasonlóról

– Fél éve ugyanezen az autópályán tapasztaltam hasonlót. Nem tudom, mi lehetett, lézer vagy CD-lemez, de egy pillanatra teljesen elvakított. Pedig nem is a külső, hanem a belső sávban haladtam. Annyira megijedtem, hogy azt sem volt időm megnézni, milyen kocsi volt, elszáguldott mellettem – mondta.

A lézeres – repülőket és autókat ért – támadások miatt tavaly

Polt Péter legfőbb ügyész már törvényalkotási javaslattal fordult az Igazságügyi Minisztériumhoz: kezdeményezte, hogy a jövőben büntethető legyen a nagy teljesítményű kézi lézer használata és árusítása is.

Szerencsére a lézeres sofőr hajmeresztő tette a zsarukhoz is eljutott, akik eljárást indítottak ellene:

– A Gödöllői Rendőrkapitányságon közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt indul szabálysértési eljárás – tájékoztatta a Borsot a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Elfogták az elkövetőt

Nemrégiben az egész internetet bejárta egy Spanyolországban készült felvétel, melyen egy sofőr hasonló módon, lézerrel vakította el a sofőrtársait az autópályán. A férfit nem sokkal később elfogták, és nem kevesebb, mint 30 ezer eurós, azaz több mint 100 millió forintos büntetést kapott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!