Az autókereskedések fekete éve lehet 2009.

FMH - A válságban azoknak az autókereskedéseknek nagyobb az esélyük a talpon maradásra, amelyek több márkát is forgalmaznak, és különböző plusz szolgáltatásokat is kínálnak.

feol.hu

Kevesebb vevő, csökkenő árrés, romló pénzügyi helyzet, így jellemzik a tavalyi évet a hazai autókereskedők, akik szerint 2009. teljes egészében a válság jegyében fog eltelni - ez derül ki a PricewaterhouseCoopers (PwC)felméréséből, amelyet kedden ismertettek Budapesten.
 
A közel száz hazai autókereskedés körében végzett felmérés eredményei alapján a szakemberek úgy számolnak, hogy a Magyarországon található mintegy 800 autókereskedés 10-20 százaléka különféle okok miatt nem tudja majd folytatni tevékenységét, nem tudja fölvenni a versenyt a nehéz piaci körülmények között - mondta el a sajtótájékoztatón Lőcsei Tamás, a PwC cégtársa.
    
A szakember szerint a nyertesek azok a márkakereskedők lesznek, akik az új autók értékesítésén túl szolgáltatásokat is nyújtanak, illetve lefaragják költségeiket, valamint több autómárkát is forgalmaznak.
- Az értékesítési volumenek csökkennek, az árrések zsugorodnak és emelkedik a rossz hitelek aránya. Mindezek kezelése, így együtt, bármilyen vállalkozás számára komoly problémát jelent - mondta Lőcsei Tamás, aki szerint a legnagyobb túlélési eséllyel azok a márkakereskedők indulnak, akik több lábon állnak, például márkaszervizekkel, gyorsjavító-műhelyekkel rendelkeznek.
    
A személygépkocsi márkakereskedések száma elkerülhetetlenül csökkenni fog. A piaci körülmények által kikényszerített konszolidáció sok autókereskedő céget bezárásra fog kényszeríteni. A jövőben az egynél több kereskedésben, egynél több márkát forgalmazó nagyobb kereskedők fogják uralni a piacot - véli Lőcsei Tamás. Kifejtette: általánosságban elmondható, hogy a nagyobb, több márkával foglalkozó kereskedők pénzügyi helyzete jobb, mint kisebb, csupán egy márkát értékesítő társaiké. A konszolidáció valószínűleg nem a kisebb márkakereskedők nagyobbak általi felvásárlásában, hanem a vetélytárs összeomlása után, piaci áron alul történő átvételben fog megnyilvánulni. Ez igen fájdalmas lesz a piac sok szereplője számára.
    
Magyarországon az autósűrűség még mindig elmarad a térség más országaitól. Míg hazánkban 316 személygépkocsi jut ezer lakosra, addig ez az arány Lengyelországban 338, Csehországban pedig 404 - mondta Lőcsei Tamás.
    
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a magyarországi autóértékesítés 5,8 százalékkal csökkent 2008-ban az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Míg 2007-ben 195 ezer autót adtak el Magyarországon, addig 2008-ra ez a szám 176 ezerre csökkent. A gazdasági tanácsadó cég felméréséből kiderül, hogy a múlt évben értékesített autók 86,9 százalékát a kis- és középkategóriás gépjárművek teszik ki, valamint 2007-hez képest 20 százalékkal nőtt a luxus autók értékesítése hazánkban. Magyarországon a márkakereskedések az új autók értékesítéséből szerzik bevételeik nagy részét, 48 százalékát, a flottaértékesítésben (10 százalék) valamint a szervizszolgáltatásokban (23 százalék) továbbra is növekedési lehetőségek rejlenek.
(MTI)
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!