Sajtófesztivál: optimista Kázmér Judit, a lapkiadók elnöke

Budapest - Magyarországon háromezer sajtótermék jelenik meg, és majdnem nyolcmillió ember olvas rendszeresen - mondta a Sajtófesztiválon mondott megnyitójában szombaton Budapesten, a Vörösmarty téren Kázmér Judit, a szervező Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) elnöke.

feol.hu

A nyomtatott lapok szerepét folyamatosan veszi át az internet, de a világhálót böngészők kilenctizede újságot is olvas - jegyezte meg. Hozzátette: "vannak jó híreink és van komoly utánpótlás is", hiszen eredményes a lapkiadók olvasásra nevelési programja, amelynek keretében rendszeresen küldenek iskolákba újságokat.
   
A most harmadik alkalommal megtartott eseményen az MLE hetvennégy tagszervezete közül hozzávetőleg félszáz vesz részt kiállítóként, köztük a Magyar Távirati Iroda is. Az MTI egyebek mellett a Kor-képek című fényképalbum-sorozat köteteit és a FOTÓS SZEM című folyóiratot kínálja az érdeklődőknek.
   
A szervezők kora délutáni becslése szerint az esti zárásig húszezren keresik fel a rendezvényt. (mti)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!