Rákkeltő lehet a szoláriumozás

FMH - A rákkockázat legmagasabb kategóriájába sorolták a nemzetközi szakértők a szoláriumot és az ultraviola sugárzás minden egyéb fajtáját. Hatását úgy jellemezték, hogy legalább olyan halálos, mint az arzén vagy a mustárgáz.

feol.hu

A szerdán közzétett új elemzés húsz tanulmány megállapításait összevetve leszögezte, hogy a harminc év alatti szoláriumozók körében 75 százalékkal ugrott meg a bőrrák kialakulásának kockázata. 
A Lancet Oncology című orvosi folyóirat online cikkét az Egészségügyi Világszervezethez (WHO) szaktanácsadójaként működő lyoni Nemzetközi Rákkutatásai Hivatal munkatársai publikálták.
    
Négy évvel ezelőtt a tudósok még a "feltételezhetően rákkeltő" státust osztották ki a szoláriumágyra és az ultraviola (UV) sugárzásra, az utóbbiból pedig csak a természetes sugárzás egy bizonyos fajtáját tartották életveszélyesnek. Az új besorolás szerint azonban a mesterséges napágy és az összes UV sugárforrás kétséget kizáróan rákkeltő, akárcsak a dohányzás, a hepatitis B vírus vagy a kéményseprés.
"Fel kell hívnunk az emberek figyelmét a napágyak veszélyeire. Reméljük, hogy megváltozik ez a széles körben elterjedt gyakorlat, és a tinédzserek nem fogják azt képzelni, hogy napágy nélkül nem lehetnek barnák" - mondta Vincent Cogliano rákkutató.
A rákkutatási hivatal megállapítása szerint a szoláriumágyakban használt fény zöme UV sugárzást bocsát ki, az pedig bőrrákot és szemrákot okoz.
    
A napágyak rákkeltő hatásáról a kutatók tájékoztatták Kathy Bankset, a szoláriumok készítőit és működtetőit tömörítő európai kereskedelmi szövetség elnökét, aki azonban kijelentette: "nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy kapcsolat volna a megfontolt, szabályokat betartó szoláriumozás és a bőrrák kialakulása között". Mint mondta, a szoláriumozók többsége évente kevesebb mint húszszor fekszik a napágyra.
     
A harminc éven aluliak körében az utóbbi években jelentősen megnőtt a szoláriumozók száma, és az orvosok ezzel párhuzamosan a fiatal embereknél kialakult bőrrákos esetek számának emelkedését tapasztalták. Nagy-Britanniában a húszas éveikben járó nőknél pillanatnyilag a melanoma (a legrosszindulatúbb bőrrák) a leggyakoribb rákos elváltozás, holott ez a daganatos betegség korábban elsősorban a 75 éven felüliek között szedte áldozatát.
Régebbi tanulmányokban már szerepelt, hogy a szoláriumozó fiatalok körében nyolcszorosára emelkedik a melanoma kialakulásának kockázata azokhoz képest, akik sohasem feküdtek napágyon. A WHO pedig már korábban is azt tanácsolta a 18 éven aluliaknak, hogy ne szoláriumozzanak. 
Cogliano hangsúlyozta, hogy az UV sugárzás - forrására való tekintet nélkül - mindenképpen egészségtelen. 
Az Amerikai Ráktársaság azt ajánlotta, hogy a barnaságra vágyók inkább barnító krémeket használjanak szoláriumágy helyett.
(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!