Fát Nó More, Prodidzsáj - kifaggattuk Lacit, a videomegosztók suttyóját

"Heló, heló, te mik ezek itten, ki ez a kiscsillag csücsöri kisgádzsi? Te mik ezek, Fát Nó More, életemben nem hallottam, Plészbú, fogalmam nincs, Prodidzsáj, mi az? Az valahonnan nekem... Tudom már, melyik a Prodidzsáj... " - ki ne ismerné az idei Sziget reklámját, s különösen annak reklámarcát? A suttyócsávó egycsapásra beírta magát nemcsak a "szigetelők agyába", de talán nem túlzás azt mondani, hogy a reklámtörténelemnek is egykor tanítandó része lesz, az, amit a bunkócsávó, alias Janklovics Péter művelt ezekben az alig egyperces alkotásokban. Merthogy - a fehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagjaként is dolgozó színész - úgy küldi el a Szigetet annak összes fellépőjével együtt a búsba, hogy csak na, és aki ezt végignézi (és legalább annyira végihallgatja) közben csak dől a nevetéstől.

 

 - Eléggé népszerű arc lettél mostanában a fiatalabbak körében. Baj az, ha az ember egy reklámból lesz ismert?

 

- Túlvagyunk már azon az időn, hogy a színészeknek ciki lenne reklámot vállalni. Annak persze külön örülök, hogy ez a reklám ilyen nagy nyomot hagyott az emberekben és hogy nem arra emlékeznek, na ez is elvállalta, csak hogy pénzt keressen. A forgatás végén már a világosítók is mondták, hogy szerintük ez a reklám közönségdíjas lesz a videonézegető portálokon.

 

 

 

- Az első reklámfilmben egy autón ülve "népszerűsítem" a fesztivált, erre kiírtak egy válogatást, ám a megrendelőknek nem igazán tetszett a felhozatal. A rendező viszont korábbról ismert engem, felhívott, hogy még aznap délben készítenünk kéne egy próbafelvételt. No ezt a castingot meg is ejtettük a gyártásvezető lakásának egyik fehérre hasonlító fala előtt. Állítólag a "tucci-tucci" tetszett meg nekik, ki is jött az első reklám, aminek a sikere láttán a fellépőket reklámozó második kisfilmbe már nem is nagyon szóltak bele. Amikor rámadták a melegítőgatyát, meg a vietnámi papucsot, felkerültek a karomra a tetkók, onnan már nem volt visszaút, muszáj volt Lacinak lenni.

 

 

- Amúgy jártál kint a fesztiválon?

 

 

- Magánemberként nem jutottam ki, de a Prodigy koncertet én konferáltam fel Laciként, joggingban és vietnámi papucsban. Hatalmas élmény volt hatvanezer ember előtt állni, egy kicsit remegett is a lábam. Persze rengeteg külföldi is volt a tömegben, akik némileg értetlenül néztek rám. A többiek meg röhögtek ezerrel. Aztán az egyik biztonsági ember szépen levitt a színpadról...

 A Kolpert úrban a pizzásfiút alakította

 

- A Diótörőben én voltam a Vakegér, azt nagyon szerettem, Csiszár Imre rendezésében mutattuk be tavaly előtt a Kolpert úr című abszurd drámát, ebben egy pizzásfiút játszottam, aki háromszor jön fel a színpadra. Ebből kétszer nagyon elverik, a harmadikban meg ledöfik egy késsel, beteszik egy ládába és lepisálják... A Bál a Savoyban szintén egy vicces-szerencsétlen ügyvédbojtárt játszom, akire úgy tűnik, hogy rámosolyog a szerencse, de aztán mégse. Ezen kívül a Gát című kortárs ír drámát mutattuk be a tavalyi évad végén. Ami a jövő évadot illeti, nem nagyon lehet még tudni a szereposztásokat, ami biztos, az az, hogy a Gát és a Bál a Savoyban jövőre is megy, abban megnézhet, aki kíváncsi rám.

 

 

- Eléggé. Valahol már nyilatkoztam is, hogy igen gyakran ezeket a szerencsétlen balfácán szerepeket osztják rám.

 

 

 

 

- Nem, egyáltalán nem, szeretek nevetni és nevettetni, mert ilyenkor azonnal van visszajelzés. Ha nevetnek, az azt jelenti, hogy jól játszom a szerepemet. Egy drámában viszont hiába játszik brilliánsan valaki, akármilyen szomorú sorsa is van a szereplőnek, a néző biztosan nem fogja magát elsírni.

 

 

 

 

- Inkább azt mondanám, hogy nem számítottam ilyen médiafigyelemre. Mindenki interjút akar velem készíteni. Amúgy foglalkozom stand up comedyvel is, csak eddig nem sokszor léptem fel, mert nem nagyon volt merszem elmenni a Godot Dumaszínházba. Most viszont a történtek hatására több ilyen ajánlattal is megkerestek.

 

 

- Ami biztos, az az, hogy nincs "kis" vagy "nagy" szerep. Minden szerep más, minden karakterhez máshogy kell felkészülni, és egy új dolgot kell megmutatni. A fő kihívás éppen az, hogy miként lehet nem úgy csinálni, mint az előzőt. Sőt, nagy szerepben könnyű kijavítani a hibát, mert még van ideje erre a színpadon a színésznek, egy rövidebb szerep esetében viszont akkor és ott tényleg a legjobbat kell alakítani.