Teherautó sodorta el a kerékpárost

FMH - Rájárt a rúd a kerékpárosokra az elmúlt napokban: Fehérváron a Budai úton tegnap meghibásodott egy tandem kerékpár, sofőrje elesett. A Pozsonyi úton egy VW Bora hajtott neki egy biciklisnek, a Seregélyesi úton ma hajnalban teherautó sodort el egy bringás férfit.

feol.hu

Délután történt baleset tegnap Székesfehérváron, a Budai úton. Egy 22 éves várpalotai férfi egy tandem kerékpárral közlekedett a József utca felől a Várkörút irányába. Műszaki hiba miatt az első kerék leblokkolt, a hátsó rész megemelkedett, majd átfordult, és a kerékpáros elesett. Sérülése szerencsére nyolc napon belül gyógyuló - közölte a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Könnyen sérült az a kerékpáros is, aki tegnap délután ütközött össze Székesfehérvár, Pozsonyi úti körforgalomban egy VW Borával. A személygépkocsi vezetője egy kisteherautó mögött közlekedett, annak körforgalomból való kihajtása után későn észlelte a biciklist, és a gépkocsi elejével az első keréknek ütközött, és a rajta ülő 56 éves fehérvári férfi a földön landolt. Csípő zúzódást szenvedett.   

Ma hajnalban szintén kerékpáros baleset történt  a Seregélyesi úton. Egy teherautó elsodort egy kerékpározó férfit, miközben kikerülte őt. A férfi a bicikliről leesett, könnyen sérült.

 (Fotónk illusztráció)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!