ÁSZ: semmis a sukorói csereszerződés

Sukoró - Semmisnek tekinthető az a szerződés, amely a földalapba tartozó sukorói földterület a pilisialbertirsai ingatlanra való cseréjére vonatkozott állapította meg az Állami Számvevőszék vizsgálata.

Osváth Sarolta

Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke kijelentette: a sukoró térségében tervezettek, mint beruházás nem képezte az ellenőrzés tárgyát, így annak indokoltságát sem áll módjukban megítélni.
- A médiában kialakult polemizálásra való tekintettel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2008. évi tevékenységének ellenőrzésével kapcsolatos ÁSZ-jelentés szerdai sajtótékoztatóján Kovács Árpád részletesebben is kitért a sukorói ingatlancsere vizsgálatára, hangsúlyozva, hogy az ÁSZ magát a beruházást nem kívánja vizsgálat nélkül, mintegy prejudikálva vitatni. Tisztában kell lenni azzal, hogy egy ilyen léptékű  az illetékesek tájékoztatása szerint  több ezer embernek munkát jelentő  projekt milyen szinergiákkal járhat, s mi a jelentősége. Éppen ezért különös jelentősége van annak, hogy ügyintézési, szabályszerűségi hiányosságok, mulasztások ne terheljenek meg egy ilyen jelentőségű programot  -mutatott rá.
 Mint kiderült: a földcserénél nem érvényesültek maradéktalanul a Nemzeti Földalap (NFA) törvény előírásai, vagyis a szerződés a törvény megkerülésével jött létre. A Ptk. szerint viszont semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek. A semmis szerződés a megkötésétől kezdődő hatállyal érvénytelen, ennek megállapításához nincs szükség külön eljárásra - emelte ki az ÁSZ elnöke. Ez természetesen nem zárja ki, hogy a későbbi viták elkerülése végett valaki pert indítson, és megint más kérdés, hogy bírósági ítélet híján a szerződés ettől függetlenül teljesedésbe mehet, ha a felek úgy akarják. Az ÁSZ megítélése szerint a helyzetre van megoldás: egy új, a szabályoknak megfelelő szerződéssel ki lehet küszöbölni a hibákat.
 Kovács Árpád kitért a felelősség kérdésre is, nem cáfolva, hogy a MNV Zrt. korábbi vezérigazgatójának leváltásában közrejátszhatott a sukorói ügylet. Mint elmondta, a korábbi években kialakult gyakorlatnak megfelelően azon ügyekben nem vizsgálták a személyi felelősség kérdését, ahol az ügyészi szervek  a helyszíni ellenőrzés megkezdése előtt vagy alatt  vizsgálatot kezdeményeztek. Így például a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. működése, a Kerteskői Gazdaság értékesítése, a sukorói ingatlancsere esetében az ÁSZ a szükséges dokumentumok rendelkezésre bocsátásával segítette és segíti az ügyészi szervek munkáját.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!