Hiába a sok figyelmeztetés, nem vesszük elég komolyan a nyárral járó kockázatokat

FMH - Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) riasztásai ellenére az idén nyáron is kimutatható volt a halálesetek számának emelkedése a legmelegebb napokon, és egyre növekszik a bőrrákos betegek száma is - mondta Páldy Anna, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet igazgatóhelyettes főorvosa szerdán Budapesten.

feol.hu

Az OMSZ és a Napsugárzás-védelmi Testület tudományos napján az idei nyár szélsőséges időjárási eseményeit és azok emberekre gyakorolt hatását mutatták be a szakemberek.
Páldy Anna elmondta: az idei nyár hasonló volt a tavalyihoz, a hűvös június után igen meleg július és augusztus következett. Hőségriasztást kétszer rendeltek el, mindkettőt júliusban. A hőségnek három közegészségügyi kockázata van: a magas UV-sugárzás, a magas hőmérséklet és a megnövekedett légszennyezettség. 
A közép-magyarországi régióban gyűjtött adatok alapján az idén is ki lehetett mutatni a magas hőmérséklet egészségkárosító hatását. Még mindig a napi halálozások számának növekedése tapasztalható, annak ellenére, hogy már 2005 óta figyelmeztetik a lakosságot a kánikulára. Főleg az otthoni halálesetek száma nőtt, ellentétben 2007-tel, amikor inkább a kórházakban haltak meg többen. Még mindig nagy szükség van arra, hogy az információ eljusson a kockázati betegcsoportokhoz és az ellátókhoz - mondta Páldy Anna.
A nyár folyamán több alkalommal volt extrém magas UV-B sugárzás, amelynek egészségkárosító hatásai igen jelentősek. Jelentős mértékben növekszik az UV-sugárzással összefüggésbe hozható bőrdaganatok száma. 

A sajtótájékoztatón kiosztott összegzés szerint 2008-ban a festékes bőrdaganatot tekintve 2610 új megbetegedést regisztráltak, a legtöbbet a 60-69 éves korcsoportban, de figyelmeztető jel, hogy már a 15-19 évesek között is előfordul évi húsz eset. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy minél többször ég le valaki a napon fiatal korában, annál nagyobb a betegség kialakulásának kockázata.
 Bakos József, az Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutatói Intézet megbízott főosztályvezetője a szoláriumozás káros hatásaira hívta fel a figyelmet. Mint mondta, az emberekre gyakorolt második legnagyobb UV-terhelést a szoláriumhasználat okozza.
Itt is ugyanaz az UV-sugárzási hatás lép fel, mint a természetes napsugárzás esetében, ami bőr- és szemkárosodást okozhat, sőt még veszélyesebb is lehet, mivel a szoláriumok teljesítménye többszöröse még az egyenlítői napsugárzásénak is. A szakember kiemelte: a szoláriumozás mindenképpen káros hatást fejt ki, ezt támasztja alá az is, hogy a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség 2009-ben rákkeltőnek minősítette a napágyak sugárzását.
Bakos József hozzátette: a mostani eredmények fényében szigorúbb szabályozás várható, egyes országokban már megtiltották a 18 év alattiaknak a szoláriumozást, illetve korlátozzák az olyan készülékek használatát, amelyeket zsetonokkal, önkiszolgáló módon lehet használni. Véleménye szerint a legfontosabb ezzel kapcsolatban az, hogy felhívják a lakosság figyelmét arra: a szoláriumozás mennyire káros az egészségre hosszú távon.
(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!