Erőss Zsolt egy pillanatra azt hitte, itt a vég

Budapest - Még egy műtét vár Erőss Zsoltra - mondta az operáció után Sárváry András professzor. Erőss Zsoltra hosszas gyógyulás vár, tervei szerint legkésőbb nyáron kezdi meg az edzést. Egyetlen reménye van: ha nem is lesz a régi, de a lábát még tudja valamilyen szinten használni.

J. Mező Éva

- Megoperáltam Erőss Zsolt mindkét lábát, az egyik néhány hét múlva terhelhetővé válik, a másikon viszont újabb műtétet kell még elvégezni. Amit pillanatnyilag lehetett, azt most megtettük, de korai lenne még eredményről beszélni, hiszen  számos szövődmény  merülhet fel. A végleges eredmény csak  hónapok, illetve egy-két év után mutatkozik - mondta el a műtétet követően Sárváry András professzor, a Péterfy Sándor utcai Kórház szakmai igazgatója. Arról a korábbi információról, mely szerint nem mozog majd  Zsolt egyik bokája,  nem nyilatkozott. Azt mondta, a  család kérésének tesz ezzel eleget.
- Köszönöm jól vagyok ! - ezt válaszolta Erőss Zsolt, miután balesetét követő negyedik napon először tudtunk telefonon beszélni. Nem sokkal volt túl több órás műtétjén, hangja mégsem volt  kimerült, vagy erőtlen.  Egyik bokám rendben van, a másik még kérdéses, milyen szinten gyógyul meg, egyáltalán mit kell még megtenni azért, hogy használni tudjam - mondta. 

- Orvosaim mindent megtesznek gyógyulásomért, de  semmiképpen nem akarnak   illúziókban ringatni, hogy valaha a régi leszek. Egyetlen reményem van:  ha nem is leszek a régi, de a lábam még tudom valamilyen szinten használni - ezt mondta Erőss Zsolt nem sokkal a keddi több órás műtét után, igaz néhány napja még azt latolgatta, március végén újabb expedíción vehet részt a Himalájában a Magyarok  a Világ Nyolcezresein sorozatban. A csapattagok azonban nem fájdítják Zsolt szívét, és szolidaritást vállanak vele:
- Március végén regenerálódni fog  a csapat  itthon! A  következő nagy terveket a balesetem miatt a fiúk elhalasztották - árulta el Zsolt a  legújabb döntést. Zsoltra hosszas gyógyulás vár, tervei szerint legkésőbb nyáron kezdi meg az edzést. Balesetükről szűkszavúan nyilatkozott:  
- Nem volt a hegyen lavinaveszély, kevés volt a hó is. Egy havas folyósóban kezdtük meg az ereszkedést a hegygerincről, amikor a  szűk folyosóban elindult  a lavina, nem tudtunk kitérni előle. Én voltam legfelül, ki tudtam magam támasztani, és azt reméltem,  hogy a többieket is meg tudom tartani, de eltörte a lábam az a súly, amivel a hó húzta a többieket lefelé. Egy meredek hegyoldalon mintegy 150 métert csúsztunk,  zuhantunk, ekkor szereztük sérüléseinket. Hogy mi járt a fejemben? Amikor már nem tudtam uralni a helyzetet, azt hittem,  itt a vég, de szerencsére megálltunk, és láttam, hogy mindannyian életben vagyunk. Végülis szerencsés véget ért a baleset.
Zsolt a szlovák hegyimentők munkáját is  dícsérte, gyorsan a helyszínre értek és azt is kiemelte, hogy kegyetlenül nehéz terepen szállították le őket hordágyon, szánon a völgybe. Szerencséjük volt amiatt is, hogy a közelben túráztak Mécs Lászlóék. Kiabálásukat hallotta meg a barátja, (és nem telefonon kértek segítséget, mint arról korábban értesültünk, hisz a környéken nem volt térerő). Egy órán belül mellettük voltak, ők tartották bennük a lelket, melegítették őket teával, ruhákkal, mentőfóliával, amíg a hegyimentők meg nem érkeztek.
Erőss Zsolt közel harminc éve túrázik, többször megmászta a föld legmagasabb csúcsát, a Mount Everestet, és a Himmalája legnehezebb terepeit. Kiugrott már egy ujja, elfagyott két lábujja, a balesetekkel kapcsolatos  gondolkodásban mégis higgadtságra int. Szerinte nem érdemes magyarázatot keresni arra, miért éppen egy ilyen könnyű terepen történt vele ez a szörnyű baleset:  Baleset bármikor előfordulhat - mondta. -  Komoly balesetem még nem volt, most becsúszott. Az a nagy dolog, hogy túléltük! 
Erőss Zsolt két hegymászó társa jól van. Kamlusz Marcellt zúzódásokkal már vasárnap kiengedték a poprádi kórházból, Hajdú Péter pedig a tatabányai kórházban ápolják csigolyarepedéssel és vállficammal, őt műteni nem kell.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!